2019. március 31., vasárnap

TI ÉRTITEK MI TÖRTÉNIK A BREXITTEL?

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2019.03.31.


Ha minden a tervek szerint alakult volna, akkor ma az Egyesült Királyság már hivatalosan nem lenne az Európai Unió tagja, március 29-én, pénteken ugyanis kik kellett volna lépnie. Minden azonban nem alakult a tervek szerint.

„Rendezett kilépés”

2016 nyarán, pár héttel a meglepetésszerű és szoros eredménnyel végződött kilépési népszavazás után az újdonsült konzervatív miniszterelnök, Theresa May azt mondta, „a brexit azt jelenti: brexit”. A kijelentés azt volt hivatott jelezni, hogy az új kormányfő ugyan az Unióban maradás mellett kampányolt, mégis tiszteletben tartja a választók akaratát, és levezényli az érdemi szakítást az EU-val.

Az azóta eltelt majd’ három év történései azonban teljesen új megvilágításba helyezték ezt a körbenforgó mondatot, mely ma inkább utal a kilépési folyamat elbaltázott jellegére, mint arra „rendezett brexitre”, melyre May mind a mai napig előszeretettel hivatkozik.

A rendezett kilépés, az „orderly Brexit” gondolata pénteken is elhangzott May szájából, miután a brit alsóház többsége harmadszorra is nemet mondott arra a kilépési egyezményre, amelyről Brüsszel és London állapodott meg 2017 március 29-e óta, vagyis mióta utóbbi hivatalosan is jelezte Nagy-Britannia kilépési szándékát.

Pedig May tényleg mindent megpróbált, utolsó pillanatban még azt is bejelentette, amennyiben a képviselők mégis elfogadják az egyezményt, és ezzel a Brexit egy újabb stádiumába léphet, ő lemond mandátumáról és átadja helyét egy új miniszterelnöknek. Ezzel a lépéssel az volt a célja, hogy a Konzervatív Párton belül a megállapodás oldalára állítsa azon riválisait, akik bukásának siettetése céljából mondanak nemet a dealre.

Ez a manőver részben sikerült is, hiszen több prominens riválisa, aki az előző két alkalommal az egyezmény ellen szavazott, most mégis támogatta Mayt. Köztük volt Boris Johnson, May korábbi külügyminisztere, és Jacob Rees-Mogg is, a konzervatív kilépéspártiak másik hangadója. Sőt igent mondott Dominic Raab, May második brexitügyi minisztere, aki korábban épp az egyezménnyel szembeni ellenérzései miatt távozott a kabinetből.

Ám még ez sem volt elegendő, a szerződés mellett csak 286 képviselő tette le voksát, szemben azt ellenzők 344 szavazatával. Ez az 58 szavazatnyi különbség jelentősen kevesebb, mint a március eleji 149, és a januári 230 – ez utóbbi a brit parlament történelmének legnagyobb kormánypárti vereségét is jelenti egyben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.