2019. április 21., vasárnap

MENETELÉS A SEMMIBE – MUSSOLINI HATALOMSZERVEZÉSI MÓDSZERÉBEN NÉHÁNY DOLOG A MAGYAROKNAK IS ISMERŐS LEHET

168 ÓRA
Szerző: BUJÁK ATTILA
2019.04.21.


Hol kereshetők a múlt századi populizmus történelmi gyökerei, hol húzódik a határvonal, amely a „népi politizálást” elválasztja a diktatúrától? – egyebek mellett erről beszélgettünk Ormos Máriával annak apropóján, hogy életműsorozatának részeként harmadik kiadásban olvasható a Benito Mussoliniről szóló politikai életrajza. Első megjelenésének idején, 1987-ben csupán érdekességnek számított, a mostani – az idők változását jelezve – különös hangsúlyt kapott. Ormos Mária definitív történész, 1984 és 1992 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora volt, kutatási területe a 20. századi magyar és egyetemes történelem, abban pedig fő hangsúllyal az európai szélsőjobb története. Mellesleg ehhez a kötetéhez is volt mit elolvasnia: a „Mussolini-összest”, az Opera omniát az olaszok több mint ötven kötetben adták ki.

Miért érdekes ma egy Mussolini-könyv? Miért érdekesebb, mint harminc éve? Első megjelenéséig, 1987-ig a magyar könyvpiacon fel sem bukkant tisztességes Mussolini-monográfia. De mintha az elmúlt harminc év alatt Mussolini alakja egyre nagyobb hangsúlyt kapott volna.

– Valóban így van. Valamiért egyre érdekesebb, miként lehet egy széles populációt egy központi akarat mögé évtizedeken át fölsorakoztatni. Mussolini pályája – huszonkét évig, 1922 és 1943 között volt Olaszország miniszterelnöke, teljhatalmú ura, ’43-tól ’45-ig Hitler bábja – figyelmeztető jel minden diktatúrára törekvő csoportnak, amely fokozatosan elveszíti az egyensúlyérzékét. Mussolini észlelte a bajt, de a háború forgatagában már képtelen volt korrigálni.

A Duce abból a szempontból ritka tünemény, hogy húsz éven át uralta a terepet egy bonyolult, nehezen kormányozható országban. Maga a duce kifejezés a német „vezérre” hajaz.

– A megfelelő tagolás miatt illik hozzátenni, hogy 1924 végéig, ’25 elejéig az olasz rendszer nem mondható klasszikus diktatúrának. Ellenzéki csoportok ülnek a parlamentben, a szakszervezetek tevékenyek, az országon sztrájkhullámok söpörnek végig, viszonya az egyházzal is rossz. A rendszer kiépítése 1925 elején kezdődik igazán, s attól kezdve sebesen halad, amiben Mussolinit a sikertelen merényletkísérletek is segítik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.