2019. június 27., csütörtök

TIBORCZ ISTVÁN EGYHEKTÁROS, ÚSZÓMEDENCÉS BIRTOKOT VETT A BALATONNÁL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.06.27.


A miniszterelnök veje március elején vett meg Felsőörsön két egymás melletti területet, melyeknek együttes nagysága 9500 négyzetméter. A földhivatali nyilvántartás szerint mindkettő zártkert gazdasági épületekkel, házszámuk nincs, csak helyrajzi számuk, és a közútról nem észrevehetőek. A levegőből azonban jól látszik, hogy egy hatalmas úszómedencés villa rejtőzik a sűrű növényzet és a magas kerítés mögött. 

Felsőörs egy kis falu Veszprém megyében, a Balaton északi partján. Budapestről sebességtől és forgalomtól függően 1-1,5 óra alatt érhető el autóval. Dimbes-dombos település, ahol már a római kori lakosság is szőlőtermesztéssel foglalkozott. A község egyes részeiről ugyan látszik a Balaton, de a víztől 4 kilométerre fekszik, ezért tópartja nincs. Gyakorlatilag azonban szinte összenőtt a szomszédos Balatonalmádival, ahol több strand is várja a fürödni vágyókat.

Tiborcz István 2019 március elején ebben a festői szépségű faluban vett egy 1 hektáros nyaralókomplexumot. Két egymás melletti területről van szó, egy 8000 és egy 1500 négyzetméter nagyságú telekről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.