2019. augusztus 22., csütörtök

FOGYATÉKOSKÉNT PÁRT KERESNI OLYAN, MINT MINDEN NAP KITÖLTENI A LOTTÓT

ABCÚG BLOG
Szerző: FŐDI KITTI
2019.08.22.


A fogyatékossággal élő emberek sokszor csak visszautasítással találkoznak, amikor párt keresnek. Hiába próbálkoznak éveken át a társkeresőkön, és beszélgetnek jókat, amint kiderül a fogyatékosságuk, a másik fél szinte azonnal felszívódik. Még úgy is nehéz párt találni, ha az ember csak minimálisan mozgáskorlátozott, hát még ha intézetben él. Vannak olyan ép emberek, akik el sem tudják képzelni, hogy fogyatékos emberrel, mozgáskorlátozottal járjanak,
pedig erre is van sikeres példa.

Ha az ember valamilyen fogyatékossággal él, keményen kell küzdenie, hogy párt találjon. Akár egy gerincműtét után megmaradt, kis mértékű mozgáskorlátozottságról, akár enyhe értelmi fogyatékosságról van szó, amint ez nyilvánvalóvá válik, sokan hátat fordítanak. A nehézségek ellenére a legtöbben a nagyobb internetes társkeresőkön próbálkoznak, ezeken viszont szinte sosincs külön menüpont a testi vagy értelmi fogyatékosság feltüntetésére, pedig a fogyatékossággal élők egyszerűbbnek éreznék, ha nem kellene a bemutatkozó szövegben magyarázkodniuk. Léteznek kifejezetten fogyatékos embereknek szóló társkeresők is, de ide általában csak akkor regisztrálnak, ha úgy érzik, végképp nincs esélyük az épeknél.

Különösen nehéz azoknak a helyzete, akik valamilyen intézetben élnek, ők úgy érzik, még nagyobb hátrányból indulnak. A sok kudarc ellenére mégsem próbálják eltitkolni fogyatékosságukat. A pártalálás így sem lehetetlen, egy ép nő és mozgáskorlátozott párja szerint minden a kisugárzáson múlik.

Ha nem tudok buszra szállni, vége is a beszélgetésnek

A 35 éves Győri Gábor atetózissal született, ami egy folyamatos, kényszeres végtagmozgást jelent. Emiatt kerekesszékben ül, értelmileg azonban teljesen ép. Gyerekkora óta intézményekben lakik, most – ahogy ő fogalmaz – a világ végén, egy kis alföldi falu fogyatékkal élők otthonában találkozunk vele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.