2019. szeptember 2., hétfő

EGY BRIT VÁROS MUTATJA MEG, HOGYAN KÉPZELHETŐ EL A GAZDASÁG A GLOBÁLIS KAPITALIZMUS KORSZAKA UTÁN

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2019.09.01.


Egy angol város kétségbeesett próbálkozásaként indult, mára sokan már a brit társadalom megújításának eszközét látják benne: Preston példája pár év alatt azt mutatta meg, hogy hogyan lehet gyökeresen új alapokra szervezni egy város életét és gazdaságát. 

Az Anglia északnyugati részén fekvő, 140 ezres város hasonló gondokkal küzd, mint oly sok település az országban: a helyi ipar már a múlt század közepére összeomlott, a 2008-as válság utóélete pedig még tovább fokozta a problémákat. A 2010 utáni konzervatív kormányok megszorításokkal és a közszolgáltatások visszavágásával reagáltak a válságra, tovább súlyosbítva a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Prestonba a válság hatása 2011-ben gyűrűzött be igazán, amikor végleg összeomlott a belváros újraélesztésére szánt, 700 millió fontos fejlesztési projekt, amit még 2005-ben jelentettek be. A munkáspárti városvezetés ekkor döntött úgy, hogy megpróbálják saját kezükbe venni a sorsukat. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki az, amit ma már csak Preston-modellként emlegetnek a brit sajtóban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.