2019. október 8., kedd

A SZERENCSE LÁNYA - AZ ÉLETRŐL ÚGY ÁLTALÁBAN – KARIG SÁRA ÉLETÚT-INTERJÚKÖTETÉRŐL

ÉLET ÉS IRODALOM / FEUILLETON
Szerző: KÁNTOR PÉTER
2019.10.04.


Egy szocdem, egy baloldali, aki hosszú éveket tölt el embertelen viszonyok között azért, mert szóvá tesz egy választási csalást. Mert nem jól méri fel a társadalmi-politikai helyzetet, amelyben ha nem is politikusként, de szocdem körökben ismert mozgalmi emberként, nyelvtudását, munkahelyi és baráti kapcsolatrendszerét felhasználva, egész életében aktívan részt vesz.

1947-ben történetesen egy budapesti kerületi választási bizottság vezetője, aki nem látja, hogy a többpártrendszer napjai Magyarországon meg vannak számlálva, nem is beszélve a demokráciáról. Az igazság és a törvényesség erejében bízva tiltakozik a csalás ellen, pedig kap néhány baráti és kevésbé baráti figyelmeztetést, mielőtt fényes nappal el nem viszik a háza elől, s évekre ki nem kapcsolják addigi életéből.

Ez a könyv Karig Sáráról szól, és Karig Sára elég érdekes és érdemes személy ahhoz, hogy egy közel 6
00 oldalas interjúkötet jelenjen meg róla. (Tények és Tanúk sorozat, Magvető Könyvkiadó, 2019, az interjút készítette Bakonyi Éva.)

De ez a könyv nemcsak Karig Sáráról szól, hanem arról a korszakról és azokról a helyekről is, amelyben és ahol élnie adatott: elsősorban a háború alatti és közvetlenül a háború utáni időkről Budapesten és Vorkután, egy szibériai lágerközpontban, vagy ha úgy tetszik, egy komszomolvárosban – a kettő között a gomolygó felhők alatt, az örök hó birodalmában, ha volt is, nem volt túlzottan nagy különbség.

S mindezeken túl szól ez a könyv az életről úgy általában, helytől és időtől függetlenül. Aki figyelmesen olvassa, ezután egy kicsit másként néz maga körül, és másként értékeli a dolgokat, amik vele és körülötte történtek és történnek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.