2019. október 23., szerda

AZ 1956-OS FORRADALOMRA VALÓ 1989-ES VISSZATEKINTÉSRE VALÓ VISSZATEKINTÉS

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
209.10.22.


Az ugye megvan, kedves mai fiatal, hogy 56-ról nagyjából 89-ig kuss volt?! Kevesen, nagyon kevesen beszéltek róla nyilvánosan a hetvenes évek végéig, majd a Demokratikus Ellenzék megszületésével, és a müncheni Szabad Európa Rádió által megsokszorozott szamizdat-nyilvánosság megjelenésével egyre többen. Harminc éve fordulópont, az év elején egy állampárti politikus, Pozsgay Imre odanyilatkozott, hogy nem is ellenforradalom, hanem népfelkelés volt az, amit előtte, akkor és azóta is a jobbérzésű emberek forradalomnak hívtak/hívnak. Június 16-án újratemették az addig titokban elkapart Nagy Imre mártír miniszterelnököt, és az első szabad október 23-ának a forradalom ünneplése mellett még az az extrája is megvolt, hogy ekkor kiáltották ki a harmadik Magyar Köztársaságot (élt 21 évet). A Magyar Narancs második számában remek október 23-i beszédparódiákkal jelentkezett, tovább növelve ezzel az odafigyelős közvélemény odafigyelmét. Ebből az Így mondtok Ti!-ből szemezgetünk ehelyt:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.