2019. november 4., hétfő

GKI: MARKÁNSAN LE FOG LASSULNI A MAGYAR GAZDASÁG JÖVŐRE

INDEX
Szerző: DA
2019.11.04.


A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő - írta az MTI.

A magyar gazdaság az első fél évben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1 százalékkal bővült.

EZ AZ ÜTEM AZ EU-BAN EDDIG A LEGGYORSABB, MINTEGY HÁROMSZOROSA AZ ÁTLAGNAK.

A harmadik negyedév is jól kezdődött júliusban, de ezt augusztusban az iparban és az építőiparban is látványos lassulás követte, és az üzleti várakozások a következő hónapokra sem valószínűsítenek javulást - írja elemzésében a gazdaságkutató.

Május óta ugyanakkor az infláció is csökken - teszik hozzá -, szeptemberig csaknem 1 százalékponttal mérséklődött (a GKI várakozása 2019 végére 3,5, 2020 végére 3,3 százalék). Kedvező az államháztartás helyzete is, ugyanakkor a folyó fizetési mérleg 2018 után idén is deficites, a forint gyenge (az első kilenc hónapban 323,1 forint volt az átlagos euróárfolyam, idén 325, jövőre 335 forintra számítanak a tavalyi 318,9 forint után).

A GKI szerint a magyar gazdaságot a belföldi kereslet hajtja, a belföldi felhasználás növekedése 2017-ben közel 1, 2018-ban több mint 2, az idei első fél évben pedig közel 0,5 százalékponttal volt gyorsabb a GDP dinamikájánál, ennek megfelelően, a külső egyensúly romlik. 2017-18-ban az áruimport mintegy 3 százalékponttal emelkedett gyorsabban, mint az export, az idei első nyolc hónapban pedig közel 2 százalékponttal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.