2019. november 14., csütörtök

GYÓGYSZERTÁRI SZIGORÍTÁS JÖN, BÖRTÖNBE KÜLDHETIK AZ ÁLDOKTOROKAT - SOKSZOR JÁTSZHATTÁK KI A SZABÁLYOKAT A PATIKÁK?

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.11.14.


A patikák nem trükközhetnek majd a „költözködésnél”, de más szabályok is változnak a parlamenthez benyújtott törvénymódosítás alapján. A következő évben már szabadságvesztéssel lehet majd büntetni azt, aki jogosulatlanul, megtévesztően használ felsőoktatásban kapható címet.

Az egészségügyi szolgáltatások „fejlesztéséről” a parlamenthez benyújtott javaslatcsomagból (ez itt található) úgy tűnik, mintha a gyógyszertárak sorozatos trükközésekkel próbálnák kijátszani a szabályokat. Olyan módosítást kezdeményeznek például, amely az indoklás szerint kizárja, hogy a patika többszörös költözéssel jogszerűen átléphesse a maximális 1000 méteres távolságot. A jövőben tehát már nem lesz áthelyezhető a gyógyszertár az eredeti működési helyétől akár több kilométerrel távolabbra.

Egy „pontosítás” következtében 2020. július 1-jétől nem forgalmazhatók majd azok a homeopátiás gyógyszerek, amelyek tulajdonképpen most sem felelnek meg szabályoknak. Valójában – bár a törvény mostani megfogalmazása kissé félrevezető lehet – ez már január 1-jétől így lett volna, de a jogalkotók szükségesnek tartották a „megfelelő felkészülési időt biztosítani”.

A jogalkotók szükségesnek tartják szankcionálni, ha a működtető visszaél a vis maior helyzet nyújtotta felmentéssel a többletszolgáltatás teljesítése alól. Egy másik kiskaput is igyekeznek becsukni. A törvény jelenleg előírja, hogy a gyógyszertárat működtető társaságok tulajdonosi összetételét – a gyógyszerészi tulajdonlás előírásának betartását – ellenőrizendő a megalakuláskor be kell nyújtani a társasági szerződést az egészségügyi államigazgatási szerv részére. A létesítő okirat módosítását is jelenteni kell.

Az egészségügyi államigazgatási szerv által vizsgálandó kérdések körét a következő évtől kiterjesztik. A megállapodásokban és a hozzájuk kapcsolódó mellékletekben ugyanis – fejtik ki a mostani javaslat részletes indoklásában – gyakran szerepelnek olyan előírások, melyek a személyi joggal rendelkező gyógyszerész számára „biztosított jogok és előírt kötelezettségek gyakorlásának kijátszására, felülírására irányulnak”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.