2019. november 18., hétfő

HADHÁZY: AZ ÜGYÉSZSÉG BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETHETETT EL AZZAL, HOGY NEM TARTÓZTATTA LE SIMONKA GYÖRGYÖT

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2019.11.18.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentést tesz hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt, mert szerinte a Simonka György fideszes parlamenti képviselő ellen megfogalmazott vádiratban az ügyészség maga szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a kormánypárti politikust le kellett volna tartóztatni, ám ezt mégsem tették meg.

Hadházy felhívja a figyelmet, hogy a birtokába került dokumentumban – a Simonka vádirat bevezetőjében – az olvasható, hogy az ügyészségnek bizonyítékai voltak, hogy Simonka György megpróbált nyomozókat lefizetni, tanúk és gyanúsítottak vallomását befolyásolni, megváltoztatni, bizonyítékokat eltüntetni.

Szerinte ez azonnali előzetes letartóztatását indokolta volna.

A független képviselő ezek alapján arra jutott:

"Tehát Polték (Polt Péter legfőbb ügyész) annak ellenére nem kezdeményeztek előzetes letartóztatást, hogy bizonyítékaik voltak S. manipulációira. Így saját maguk szolgáltattak bizonyítékot az ügyészség hivatali visszaélésére és bűnpártolására"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.