2020. március 16., hétfő

KIVONJÁK A 65 ÉV FELETTI ORVOSOKAT A FRONTVONALRÓL; VÁLTOZIK AZ ESETDEFINÍCIÓ

444.HU
Szerzők: erdelyip, SZUROVECZ ILLÉS
2020.03.


Hétfőtől a 65 év feletti orvosok és más egészségügyi (szak)dolgozók nem találkozhatnak közvetlenül a betegekkel, mert életkoruk miatt különösen kitettek a koronavírus-járványnak. Mindez abból a levélből derült ki, amit Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár küldött az intézményvezetőknek. A levél alapján arra következtethetünk, hogy a korlátozás a szakellátásban és a háziorvosi ellátásban dolgozókra is vonatkozik. 

Az új rendelkezés szerint a 65 év feletti dolgozókkal a kollégáik is csak távkonzultációt folytathatnak, kerülniük kell a személyes találkozást. Azoknak a háziorvosoknak pedig, akik az ügyeletet nyújtó munkatársaikkal együtt sem tudják átszervezni az ellátást, azt írták, kérjenek segítséget a fenntartójuktól.

A levél szerint a minisztériumban megkezdték az önkéntesek szervezését is „a betegellátás biztonságát és a kollegák egészségét megfelelően szolgáló megoldás érdekében”, de erről későbbre ígérnek részleteket.

Vasárnapi javaslatcsomagjában a Magyar Orvosi Kamara is ellenezte a 65 év feletti egészségügyi dolgozók mozgósítását. „A legrosszabb prognózisú csoportot tennénk ki ezzel a legnagyobb kockázatnak. Kifejezetten a védelmükre kellene törekedni, rájuk a járvány lezajlását követően továbbra is nagy szüksége lesz a magyar egészségügyi rendszernek” - írták... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.