2020. március 16., hétfő

MITŐL INDULHATNAK EL A VÁLTOZÁSOK?

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.03.15.


A koronavírussal kapcsolatban folyamatosan posztolok majd a facebookon, ez a blog most nem erről fog szólni. (Remélem, a jövő héten meg már pozitív dolgokról tudok beszámolni ezzel kapcsolatban.)

Írtam mostanában pár blogban arról, milyen nehéz időszakot éltünk meg a kis faluban, ahol a modellfejlesztésünk folyik. Lassan stabilizálódik minden, és persze tisztul is a kép, hiszen egy ilyen kis településen semmi sem marad titokban, előbb-utóbb minden kirajzolódik. Meg a konfliktusokban folyamatában is átrendeződnek a dolgok, az indulatok helyét felváltja a mindennapok problémakezelésének fontossága.

Nehéz volt nekem is, érzelmileg nagyon megterhelő volt, hiszen pár család támadott mindent, amiben hittem, amiért eddig dolgoztam, képtelen vádakkal, hazugságokkal, ráadásul kívülről is mozgatták ezt, “tanultabban”, nem is egy vonalon, ami eddig nem volt jellemző. Van, akit már látunk ebben, és van még, akit csak félig, de biztosan meg tudunk majd mindent. Én leginkább a motivációt szeretném tudni, érteni, hogy kinek, miért áll érdekében egy segítő civil szervezet hitelének a rombolása. Remélem eljön az ideje, hogy meg tudom majd kérdezni tőlük ezt.

Mint minden konfliktusból, ebből is rengeteget tanultam. Nekem is tükröt tartott ez az egész, leginkább arról, hogy miközben mindig azt hangoztatom, ebben a munkában nem lehet figyelmen kívül hagyni senkit, hiszen mindenki hat valahogy a közösségre, a többiekre, közben ez az elv alárendelődött az érzelmeimnek. Mert túl erős bennem a bizalmi kötődés, és az általam fontosnak vélt emberi értékekhez való ragaszkodás. És igen, az utóbbi időben lettek személyek, akiktől úgy éreztem, el kell határolódnom, mert annyira ellentétesek az alapértékeik az enyémekkel. Ez pedig nem jó, ebben a munkában nem lehet ez a viszonyulásom. Nem tehetem meg.

A legfontosabb tanulás most nekem ennek az ellenkezésnek a legyűrése magamban. Nem megy egyszerűen. Pláne nem, hogy ezek a keserves hetek, a lementett élő videók, a rémes kommentek mindent elkövettek, hogy ne pozitívan gondolkodjak erről az egészről. De menni fog, dolgozok rajta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.