2020. december 2., szerda

MERKEL AZ EU SÍRJÁT ÁSSA, HA ENGED ORBÁNÉK ZSAROLÁSÁNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.12.01.


Eddig is Németország tette lehetővé az Európai Unió első fasiszta (most már inkább náci) államának létezését és működését Magyarországon. A németek szépen szavalnak a jogállamiságról, de minden tettük ellentétes a szép szavakkal. Képmutatás minden deklaráció a jogállamiságról és az európai demokratikus értékekről, miközben tűzön-vizen át védelmeznek, fedeznek és pénzelnek egy illiberális fasiszta rendszert, amelynek ideológiája ráadásul antiszemita és náci, ahogy azt az ország hivatalban levő fő kultúrpolitikusa, Demeter Szilárd, kormánya teljes egyetértése és támogatása mellett, a napokban kifejtette.

Az Európai Unió demokratikus országai eljutottak odáig, hogy elegük van a két illiberális fasiszta állam, az orbáni Magyarország és a fasiszta lengyel csatlósállama packázásaiból, s végre megtalálták a megoldást arra, hogy összekapcsolják a jogállamiság követelményét azzal, amiért ez a két vérszívó fasiszta csőcselék még tagja az Európai Uniónak: a pénzzel. Világos, hogy Orbán és lengyel tanítványai nem engedhetnek egy centimétert sem ebben, mert a jogállamiság nekik a politikai halálukat jelentené, hiszen az egész önkényuralmi rendszerük a jogállamiság felszámolására épül. Ezért visszaélnek a vétójogukkal és zsarolják az EU-t.

Az EU német elnökségének feladata lenne, hogy a kialakult patthelyzetet megoldja, de ha az Európai Unió alapszerződéséhez és a jogállamisághoz ragaszkodnak, akkor nem engedhetnek semmit Orbánnak és lengyel bűntársainak. Nem kellett sokáig várni Merkel tyúkanyó engedékeny nyilatkozatára, miszerint mindkét félnek engednie kell és kompromisszumot kell kötni. Vajon milyen kompromisszumot lehet kötni a jogállamiság követelményét illetően? Ami Orbán számára elfogadható, az csak olyan kompromisszum lehet, hogy tovább játszhatja a mocskos játékát az EU-n belül, építheti a náci diktatúráját az EU pénzén, s még ki is oktathatja a demokratikus jogállamokat, hogy azok gázkamrát jelentenek az olyan derék náciknak, mint ő és a bűnszervezete.

Merkel tíz éve dédelgeti a magyar fasisztákat, megtagadva a jogállamiság feltételeit az Európai Unió magyar polgáraitól, a legaljasabb módon hazudozik és szolgálja ki egy bűnszervezet igényeit a német autógyárak extraprofitja érdekében. Merkel egy hazug, képmutató és álnok politikus, az Európai Unió sírásója, mert ha most nem állítják meg ezeket a fasisztákat, akkor ezek átveszik az Európai Uniót, és Merkel lesz az első a képmutató országával együtt, akiket a fasiszták bekebeleznek. Alig néhány éve még reszkettek, rezgett a léc, hogy a nagyszájú Orbán az orosz titkosszolgálat támogatásával az európai szélsőjoboldalt hatalomra juttatja, ami egy hajszálon múlt. Ha bármilyen krízis beüt, amit kihasznál az európai szélsőjobb, nekik végük. Orbán belülről számolja fel az Európai Unióban a jogállamiságot és a fasizmus lesz a fő ideológia...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.