2021. március 25., csütörtök

A MAGYAR JÁRVÁNYHELYZET AZ EGYIK LEGSÚLYOSABB, AMIT A VILÁGON EDDIG EGY ORSZÁG ELSZENVEDETT

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS, JANDÓ ZOLTÁN
2021.03.25.


"A szomszéd vizsgálóban Adriék egy 30-as éveiben járó srácot NIV-eztek (olyan gépi lélegeztetés, amely egy zárt maszkon keresztül juttatja az oxigént a beteg tüdejébe), viszont hátul, “Bergamo-ban” felszabadult megint 2 hely. Az intenzív felvett két beteget. A következő két leggyengébb beteget bevittük a felszabadult helyekre és elkezdtük a vizsgálatokat. Próbáltunk számolni, mert volt még két rossz állapotú beteg a váróban, akiket előre kellett venni. Miközben matekoltunk és variáltunk, az egyik rezidens rekedt hangon jelezte, hogy megint el tudott két beteget helyezni, mindjárt lesz megint két szabad hely, ahol tudunk vizsgálni."


A fenti idézet az elmúlt napok számos, egészen megrázó magyarországi egészségügyi beszámolóinak egyikéből származik. A leírások kivétel nélkül olyanok, mintha visszamentünk volna az időben szinte pontosan egy évet, és az akkori lombardiai kórházi helyzetekről olvasnánk, itt pedig a „Bergamóval” egyértelmű utalás is történik erre.

Csak a cseheknél van több áldozat

Az összehasonlítás nem véletlen. A jelenlegi magyarországihoz hasonlóan súlyos járványhelyzet világszinten is csak elvétve akadt az elmúlt egy évben. Az egy napra vonatkozó adatok szintjén már múlt hét végén világelsők lettünk a népességarányosan számolt halálos áldozatokban, és ez még hétnapos átlagban is igaz volt, azóta pedig még szembetűnőbb lett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.