2021. július 31., szombat

AZ ÉS 2021/30. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.07.30.


P U B L I C I S Z T I K A 

Váncsa István: Komisszárok

Meg akarják változtatni a brüsszeli bürokraták ártatlan leszármazottaink szexuális irányultságát, ezért a magyar iskolákba LMBTQ-komisszárokat fognak küldeni. Az se kizárt, sőt nagyon is valószínű, hogy a komisszárok már rég ott vannak, talán már akkor elkezdték az aknamunkájukat, amikor az unióhoz csatlakoztunk, tizenöt évvel ezelőtt, mostanra felnőtté vált gyermekeink-unokáink egy része tehát vélhetően elbuzult. Csak azért nem látszik rajtuk, mert titkolják, ugyanis maradt bennük némi jóérzés, amit a szülői házból hoztak magukkal. Normálisnak akarnak látszani szegénykék, pedig az oly nehéz.

És ez még semmi. Az unió által kívánatosnak tartott jövőben a magyar iskolák kötelessége lesz népszerűsíteni a nemi átalakító kezeléseket, azaz zsenge korú utódaink számára a herélést-miskárolást megkedveltető előadásokat kell tartaniuk. Hál´ Istennek, vélhetőleg nem sok sikerrel, a magyar gyermek ugyanis olyan, hogy ragaszkodik ahhoz, amije van neki. Ez bizonyára azért fontos, mert Mária országában a nemi átalakító beavatkozások kiskorú gyermekek számára is elérhetők, elmegy a kicsi Tamara a suliba, délután pedig Tomiként tér meg aggódó szüleihez, Karcsi pedig Karolaként. Mindezt onnan tudjuk, hogy a jelzett kérdések tárgyában hamarost népszavazni fogunk, ha pedig valamely dologgal összefüggésben referendumot írnak ki, akkor annak a dolognak léteznie kell...

Széky János: Rentz Mátyás

(1963–2021)

Máté-Tóth András: „Nem is tudom”
Jegyzetek a szellemi autonómiáról

Bazsányi Sándor: Búcsú Kántor Pétertől

Gadó Gábor: A Gazda országa

Kovács Zoltán: Bretschneider asztalánál

Magyar László András: A háromféle hazugság

Marosán György: Migrációs válság

– apokalipszis, nemsokára?

Válságkorszak idején, amibe a világ egyre inkább belesodródik, mindent felülíró viselkedési szabály: „Kezelni az elkerülhetetlent és elkerülni a kezelhetetlent” (John Schellnhuber). Erre utalva, még 2015-ben, a menekültválságról írt cikkemben két tényre hívtam fel a figyelmet: a folyamatok hosszú távon jól előre láthatók, ami az eseményeket mégis kaotikussá teszi, az a sokféle – térben és működési mechanizmusában egymástól távoli – mellékhatás váratlan egybekapcsolódása. Ezek azután a politikusokból kiszámíthatatlan döntéseket váltanak ki: támadást indítanak valamely térségben, vagy éppen ellenkezőleg, megszegve a nemzetközi közösségnek tett ígéretüket visszavonják csapataikat, és nem finanszírozzák tovább a rendfenntartó haderők állomásoztatását. Az előre végig nem gondolt lépés meglöki a globális dominósor valamely tagját és megállíthatatlan eseménylavinát idézi elő. Először csak csodálkozunk, amikor az első dominó elbillen, azután, ahogy a dominók egymás után felborulnak, kétségbeesve sopánkodni kezdünk, végül amikor az egész sor ledől, mindenki dühödten átkozódik.Tovább

Szále László:
 Olimpia – bemelegítés

Batár Attila: Egy álom

Molnár Erzsébet: Vörös lidérc

Tamás Gáspár Miklós: A kulturális háború halottai

Hetényi Zsuzsa: Kövirózsa, szélről

Gelencsér Gábor: A négydimenziós ember

Marx József (1942–2021)

Szurcsik József: A mennyország egykor és ma

Darvas Béla: Petíciók

V I S S Z H A N G

Haskó László: Teendők választás előtt

P Á R A T L A N 

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

(Tódor): CHE GUEVARA KATALIN

-ogy-: FEHÉR ÉJSZAKÁT!

(avar): KI A BÁTOR ÉS MERÉSZ?

(walter): DILEMMA

Dr. Haskó László: A HARMADIK

-na: EXCEL

msz: VANNAK

-y -n: KÉTMAGYAR

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.