2021. augusztus 3., kedd

ÖNLESZOPÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.08.03.


Hahó fészbúkosok, mondotta a kedves vezető tegnap, és a nemzeti konzultáció kitöltésére buzdított egyben mutatva azt a csodát, hogy ő maga, mint a nép egyszerű gyermeke, akárha vagyontalan Irma néni is tölti ki az íveket, mert ezek szerint megérkezett hozzá ez is. Nem cseszték el a címzést, épp jó helyre jött, és a kedves vezető reszkető kézzel tépte fel a borítékot, mi van, ki írt és mit neki, de látja ám dermedten, hogy ő írt magának, azaz, a kedves vezető Tatjana és Anyegin egy testben. De ez már messzire vezet, az ilyenek megbillentik a magyari lelket.

Ám halványan emlékezett még, amikor leragasztotta a borítékot, elmormolta, én írok magamnak, és megigazította a főkötőjét, viszont a szuszpenzor meg szorított, ki érti ezt. A jelenséget, amit ím, előállított a kajla történelem, önleszopásként határozza meg a szakirodalom, viszont nem egyedi és nem kivételes. Ellenben korhatáros, így, hogy beleférhessen az ovisok kifestő könyvébe, hívjuk a saját farkába harapó kígyónak, amin már a kis húgyosok is elálmélkodhatnak, mi pedig eltelten dőlünk hátra, hogy sikerült meghatározni azt a trágyát, aminek örvendezhetünk napra nap.

De azért képzeljük el játszásiból, hogy minden igaz. Mert ugyan tudjuk, hogy ez egy nagyon mocskos és nagyon aljas színjáték, ám legyünk a nép egyszerű és elhülyített gyermeke bátran, aki látja, hogy a kedves vezető ott görnyed az ívek fölött, és töri a fejét, hogy mit válaszoljon arra a baromságra, amit ő maga tett fel. Hogy benne van a dilemma erősen, igent mondjon-e arra, hogy a kis gumigatyások kukacát levágják a doktor bácsik, hogy akkor a gumigatyás még közjószág-e, vagy elveszíti erre való jogait, és más, hasonló nívójú kérdések gyötrik az embert.

Mer ez folyik itt az orrunk előtt, ezt bábozza a bávatagoknak a kedves vezető, amiből kitetszik, hogy semmibe sem veszi őket. Egy szarkupacnak tartja a saját szavazóit, mert őszintén azt nem gondolhatja, hogy ezt rajtuk kívül valaki is komolyan veszi és kibírja röhögés vagy hányás nélkül. És ez a delikát, hogy a reakciók választéka ez a kettő, a nap pedig mégis zavartalanul süt, mint akármilyen temetésen, azaz, meg kell a szívnek szakadni. Mégsem teszi, mert emlékszik a tiéd az ország, magadnak építed rákosista szlogenjére, és mi ilyen kis diliházat csináltunk belőle...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.