2023. január 2., hétfő

IDÉN PONT LEHETNE NORMÁLISNAK LENNI. CSAK ÉPP NEM LEHET – 2023-AS ÉVINDÍTÓ

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2023.01.02.


Az év folyamán egyre több gond jön majd szembe, amelyekért a kormány természetesen nem lehet felelős. Kellenek majd új felelősök. A külföldről finanszírozott, hazaáruló „dollárbaloldal” mellé felsorakoztathatják például a külföldről finanszírozott „dollármédiát”. Hiszen „az amerikaiak” írtak ki pályázatot a magyar független média számára a minap. Sokan nyilván pályáznak is majd. Nem fogunk rájuk követ vetni, mi a Válasz Online-nál mégis úgy döntöttünk, hogy ezután sem élünk ilyen lehetőségekkel. Tartjuk magunkat több mint négy éve tett ígéretünkhöz: semmilyen párt, semmilyen gazdasági kör, semmilyen nagy donor nem lesz a hátterünkben. Idén is kizárólag olvasóinkon múlik tehát, hogy megmaradunk-e. Ha érdemesnek tartanak rá és támogatnak, akkor létezni fogunk 2023-ban is. Évindító.


Felvirradt ez a nap is: az új év első munkanapja. Úgy illik hát, hogy valami előremutatót megfogalmazzunk mi is az év elé, amely az ország politikai életében nem sok újdonsággal szolgál majd elvileg. 2023-ban nem lesz sem parlamenti, sem önkormányzati választás. Meg uniós se. Éppen az efféle évek azok, amikor különösebb kockázat nélkül lehetne: normálisnak lenni.

És mind tudjuk mégis, már most: nem leszünk normálisak.

Itt, a Válasz Online-nál persze igyekezni fogunk, hogy továbbra se veszítsük el a józan eszünket, s a magyar árból még ki-kikandikáló kisebb-nagyobb szigetek lakói is kísérletet tesznek majd erre a maguk módján. Ám azért a víz az úr. Ami közéletünket illeti, össznemzetileg tehát: hiába adott látszólag minden feltétel, mégsem lesz ez szűkösségében is nyugodt békeév.

Nem, nem a szomszédban dúló háború miatt nem lesz az. Nem is az (egyébként éppen mérséklődő) nemzetközi energiaválság miatt. Hanem azért, mert csak látszólag kezdődött valami új azzal, hogy a naptár mostantól más számot mutat. Hagyomány, megszokás csupán az időnek ez a fajta tagolása (ezért hagyomány diktálta illendőség az is, hogy épp ilyentájt írjunk az elmúlt tizenkét hónapról, most meg az előttünk állóról). A politikára nem érvényes. Ott az alapegység nem az év, már régen nem is a választási ciklus, hogy nagyobb távlatokat végképp ne is említsünk.

A politika alapegysége jó ideje: a pillanat. Azt kell uralni – december 30-án éppen úgy, ahogy ma, január 2-án, vagy majd márciusban.

Éppen december 30-án találta meg a belügyminiszter-helyettes a tanárbérek elmaradásának felelősét a mindjárt 13 éve ellenzékben lévő „baloldalban”, amely a hazát árulja Brüsszelben, meg hazudozik Magyarországról. Ezért nem jön onnan a pénz és ezért nem sikerül még inflációkövető emelést sem adni a jó ideje alulfizetett pedagógusoknak. (Az adónkból telne rá mondjuk, merthogy azt fizetjük továbbra is, de abból nyilván fontosabb százmilliárdokkal kitömni a holdudvart. Ahogy az EU-pénzekre is ilyen sors várt eddig mindig.) A nyugdíjemelés azért megvolt tegnap – onnan jön a legtöbb szavazat –, de sajnos az is jócskán infláció alattira sikerült. S hogy azért ki a hibás? El sem fogják hinni: nyilván az (egyébként nem létező) magyar baloldal. És egészen biztosan Brüsszel – lásd még: „szankciós infláció”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.