2023. április 25., kedd

CSAPDÁT ÁLLÍTOTTAK FERENC PÁPÁNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2023.04.24.


Ahogy közeledik a pápalátogatás, s erősödik a propaganda, egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyaországi látogatás kikényszerítésével csapdát állítottak az Orbán-rendszer kormánypárti politikusai, publicistái és katolikus főpapjai az általuk utált pápának. Ferenc pápa két éve megalázta Orbánt, amiről már sejteni lehetett, hogy ezt nem hagyja annyiban, hanem bosszút áll. A magyar katolikus püspöki kar nevében Erdő Péter bíboros elszólta magát, mivel csalták Magyarországra a pápát: Romániában és Szlovákiában már volt, Magyarországon még nem, ami sérti a magyar katolikusokat.

A pápa bedőlt ennek, hogy a magyarországi hívei sértve érzik magukat, mintha őket nem szeretné éppen annyira, mint a szlovákokat és a románokat (miközben emögött akkor is nacionalizmus állna csupán, ha igaz lenne), ezért beleegyezett egy magyarországi látogatásba. A jelek szerint azt is elhitették vele, hogy a magyar katolikus hívek és az Orbán-rezsim kapcsolata nagyon erős (nem annyira, mint a korrupt katolikus püspökök és az Orbán-rezsim kapcsolata), ezért ne élezze az Orbán-rezsimmel való ellentétet erős kritikával, hanem a hívek miatt kerülje az ilyen témákat.

Miután a Vatikántól megkapták a visszaigazolást, hogy Ferenc pápa nem élezi az ellentéteket, kerüli a forró témákat, még arról is lebeszélték, hogy a pedofília címén a homoszexuálisok ellen indult hajsza közepén ne találkozzon a magyar katolikus egyház pedofil papjainak áldozataival, mert „az félrevinné az erről szóló társadalmi vitát”, esetleg még azt is elintézték, hogy az oroszok háborúja kapcsán csak a „békéről” beszéljen, de ne részletezze, hogy az Ukrajna megsegítése és az oroszok távozása útján lehetséges, Orbán és bandája megnyugodott. Beindították a gépezetet.

A cél, hogy a pápalátogatást ne csak kisajátítsák, hanem a maguk hasznára, legitimációjára és hitelesítésére használják fel. Kezükben a propagandamédia, a pápával kapcsolatos eseményeket ők tematizálhatják. Odáig elmentek, hogy Bayer összehívta a Békemenetet, majd a látszat kedvéért úgy tett, mintha mégsem hívta volna össze, de a meghívásukat megerősítette. Így Ferenc pápa nem tudja, hogy a Kossuth téri misén nem katolikus hívek lelkes tömege, hanem az Orbán-rezsim lelkes szélsőjobboldali csőcseléke tábora fogadja, mint saját pápáját, aki Orbánt igazolja.


A pápa erről Rómában nyilván semmit nem tud. A magyar katolikus püspöki kar ezt gondosan elhallgatja előle. Ferenc pápa nem tudja, hogy Magyarországon csapdát állítottak neki. Egy fasiszta diktatúra politikai eszköze lehet. Olyan politikát hitelesítenek és legitimálnak vele, amely homlokegyenest az ellentéte mindennek, amit ő vall. Egyik legnagyobb kritikusa, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök már kitalálta, hogy Ferenc pápa eddig azért volt ellenséges a menekülteket, melegeket, szegényeket üldöző Orbán-rezsimmel, mert becsapták Magyarországról, de most rájött erre.

Minden készen áll arra, hogy az Orbán-rezsim antitézise, az Orbán-rendszerrel minden ízében ellentétes véleményen álló római pápa igazolja az Orbán-rendszer igazát. Minden készen áll arra, hogy legnagyobb ideológiai ellenfele becsapásával a katolikus egyházfő repítse a mennybe Európa első fasiszta államát, a hazugságra és korrupcióra, lopásra és gyűlöletre épülő diktatúrát és annak vezérét, Európa farizeusát DNS-ét. Ferenc pápa vélhetően nem tud erről semmit. Meglepi majd a kivezényelt fideszes, magyar zászlós tömeg, amit személye és egyháza iránti lelkesedésnek vélhet.

Holott ez a lelkesedés nem neki szól, nem a hitről és a vallásról beszél, hanem Orbán Viktorról, aki megszervezte, hogy a katolikus világegyház feje, tudta és akarata nélkül, hitelesítse őt és fasiszta rendszerét. Ettől lesznek boldogok a misére érkezők, akik ezt várják tőle. Ha Isten és a Szentlélek vezeti, akkor ennek ellenáll, és „ösztönösen” keresztbe húzza a számításukat, és nem sétál bele a legaljasabb csapdába, amit Európában állítottak neki. Érdeklődéssel várjuk, hogy Ferenc pápa hogyan jön ki ebből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.