2023. december 26., kedd

SZENTPÉTERI NAGY RICHARD: ORBÁNÉK LEGNAGYOBB BŰNE, HOGY MEGRONTOTTÁK A LELKEKET – 2. RÉSZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.12.25.


Az Orbán-rendszerrel erkölcsi, esztétikai, morális, gazdasági és politikai értelemben is baj van. A legnagyobb bűne azonban az, hogy a hogy a lelkeket megrontotta. Így összegezte beszélgetésünk tartalmát Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász, politológus szerint – aki cikkünk első részében elmondta, hogy a sajátos magyar kormányzást Orbán Putyintól tanulta – ez a mostani rendszer akkor változhat meg, ha a nemzetközi helyzet úgy alakul. Akkor is évtizedekbe telik, mire újra fölépül itt egy normális világ


A beosztotti tehetetlenség vonatkozik a cselekvésre is?

Igen. Nem tudnak igazából cselekedni addig, amíg nem mondják meg nekik, hogy mit csináljanak. Amikor világossá válik, mondjuk egy kormányülésen, hogy egy adott dologért ki a felelős, és mi a határidő, akkor tudják, hogy azt nekik meg kell csinálni. És nemhogy nyilvánosan, hanem még azt megkerülve se vethetnek föl kérdést vagy kételyt. Például gondoljunk Hende Csabára. Az egykori honvédelmi miniszterre az volt bízva, hogy csináljon kerítést. Ő pedig azt mondta, hogy ilyen nagy kerítést ennyi idő alatt nem lehet megcsinálni, mire rögtön leváltották. Neki ugyanis nem az a feladata, hogy nemet mondjon, hanem, hogy csinálja meg, vagy legalábbis csináljon úgy, mintha csinálná, és a végén mondja azt, hogy megcsinálta. Még akkor is, ha esetleg nem csinálta meg teljesen, de az ne derüljön ki. Egy másik példa, a World Press Fotó kiállítás. A kormány nem azt akarta, hogy kevesebb gyerek lássa a fotókiállítást, magasról tett rá, hogy hányan látják, mert magasról tett a gyerekekre. A kormány nem velük foglalkozott, hanem azokkal a választókkal, akik nemhogy nem jártak még a Nemzeti Múzeumban, hanem 200 kilométerre laknak onnan. Ők pedig azt érzékelték ebből az egészből, hogy Budapesten fertő van, alkalmatlan a fővárosi vezetés, de a kormány megvédi őket ezektől. Igaz, hogy nincs veszély, de „a kormány megvéd”. A ’22-es választást tulajdonképpen azért nyerték meg, mert az volt a fő üzenetük, hogy megvédenek minket a háborútól. Az volt a hangulat, hogy baj van, jön a háború, pedig egyáltalán nem volt közel, és ezt a kormány kihasználta. Most is megvéd minket a nyugati világ kergeségétől, mert a nyugati világ eltévelyedett, megkergült, gender propagandát hirdet. Nem azokat a gyerekeket védi, akik bementek a World Press kiállításra, legyen ezer, vagy tízezer a számuk. Az pont nem érdekli a kormányt, mert cserébe nyert százezer új szavazót. Ez érdekli, csak ezt az ellenzék nem ismeri fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.