2024. február 22., csütörtök

ÚJABB FIDESZES PÁRTKATONA LESZ NOVÁK UTÓDJA

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.02.22.


Nováknál visszafogottabb, mérsékeltebb és fajsúlyosabb fideszes pártkatonát választott Orbán köztársasági elnökének, aki az Alkotmánybíróság elnökeként már bizonyította az Orbán-rendszerhez és a NER-hez való csendes hűségét.

Sulyok Tamás rafináltabb, de jó aláíró lesz, közszereplésekre megjelenésénél fogva jól használható. Alkalmas lesz a nemzeti egység hamis kifejezésére, a függetlenség hamis látszatának fenntartására. Nováknál kevesebb undort fog kiváltani, de azt nem nehéz.

Sulyok Tamás a pártkatonáknak ahhoz a köréhez tartozik, akik nem a Fideszben, hanem a fideszes pártállam kirakatpozícióiban látnak fontos feladatot, méghozzá azzal, hogy nem használják a hivatalukat arra, amire való, hanem ellenkezőleg: lefegyverzik azt.

Sulyok nemcsak passzívan támogatta az Alkotmánybíróság elnökeként a diktatúrát, hanem az igazi AB helyén működő fidesz párttestület elnökeként megakadályozott mindent, amit az ellenzék demokratikus módon akart, közreműködött még választási csalásokban is.

Akit mélyebben érdekel Sulyok Tamásról az Amerikai Népszava véleménye, nyomdafestéket nem tűrő megállpításainkat itt olvashatja. Ebből látható, miért esett rá Orbán választása, ami a külvilág személyében megtévesztő lehet. Mi börtönt javasoltunk neki.

Első hallásra így jellemezhetjük Orbán választását, aki az Alkotmánybíróság elnökének személyében látszólag fajsúlyos személyiséget jelölt ki arra a feladatra, hogy az utasításait végrehajtsa. Kicsit másképp kell majd vele bánni, mint Novákkal, de szeleburdi nem lesz.

Sulyok Tamás éppen olyan ellensúly lesz a Sándor-palotában, mint az Alkotmánybíróság élén. Ez a legfontosabb megállapítás, amit tehetünk. Az alkotmányos rendet megdöntő Orbán rendszerében tudott az Alkotmánybíróság elnöke lenni, ez mindent elmond róla...


Lásd még:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.