Szerző: ZOLTÁN GÁBOR
2026.06.16.
A szavak sem élnek örökké. Világra jönnek, majd előbb vagy utóbb elpusztulnak. Az „Orbán-fóbia” szó egy-két évvel Orbán Viktor másodszori kormányra jutása után múlt ki. Fóbiának nevezzük, ha valaki olyasvalami kapcsán érez erős félelmet és viszolygást, ami igazából nem is jelent veszélyt. Ha 2010 előtt valakit Orbán-fóbiásnak minősítettek, azzal – amellett, hogy őt betegesnek állítottak be – azt is kinyilvánították, hogy Orbántól nem kell félteni a demokráciát. Nos, elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt oktalan a félelem a Fidesz vezérének hatalomra jutásától, nem az „Orbán-fóbiások” valóságérzékelése bizonyult hibásnak, hanem azoké, akik ezzel a kifejezéssel dobálóztak. Legkésőbb 2014-re végképp bebizonyosodott, hogy Orbán veszélyes. Idővel a magyar demokraták után az európaiak, sőt az amerikaiak is kénytelenek voltak ezt tudomásul venni, és az „Orbán-fóbia” kikopott a nyelvből. De ha ez az ember egyértelműen veszélyt jelentett a normális állami működésre, a társadalmi békére nézve, és ennek számos jelét adta jóval 2010 előtt, hogy juthatott mégis hatalomra, és hogy számolhatta fel egy ország demokratikus berendezkedését?
A külföldieknek, akik 16 éve értetlenül nézik, ami Magyarországon történik, ugyanolyan nehéz ezt megvilágítani, mint a fiataloknak, akiknek élete nagy része, vagy akár egésze Orbán alatt telt el. Hiszen annyi mindent nem tudhatnak az előzményekről, a körülményekről. De azt hiszem, mégis azoknak a legnehezebb megérteniük ezt a jelenséget, akik elvileg akár érthetnék is, hiszen minden lényegeset tudnak: azoknak, akik testközelből nézték végig, akikkel mindez megtörtént...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.