2024. augusztus 10., szombat

TIZENKÉT TANÉV TELT EL MINDENNAPOS TESTNEVELÉSSEL, DE EGY FIKARCNYIT SEM LÁTSZIK A HATÁSA

444.HU
Szerző: HAÁSZ JÁNOS
2024.08.09.


- A 2012/13-as tanévtől vezették be, felmenő rendszerben, a mindennapos testnevelést.

- Az állam érdemben nem segítette, hogy a rendszer hatékony legyen: a tanórák száma csaknem kétszeresére nőtt, de a tornatermeké, tornaszobáké és testnevelést oktató pedagógusoké csak néhány százalékkal emelkedett.

- Az elmúlt tanévben végző 12. osztályosoknak általános és középiskolai tanulmányaik teljes ideje alatt már naponta volt tornaórája.

- A 18 évesek fizikai és egészségi állapota azonban nemhogy érdemben javult volna, a legtöbb mutatójuk rosszabb, mint a tizenkét évvel ezelőtti 18 éveseké volt.

- Nemcsak mi mondjuk azt, hogy sportnemzet helyett lustuló nemzet vagyunk, hanem – nemzetközi felmérések alapján – Révész Máriusz mozgásügyi államtitkár is többször elkeserítő képet festett a testmozgásról és a magyarok egészségéről.

A magyar sportolók szerda estig 530 érmet, ebből 186 aranyat nyertek nyári olimpiákon, ezzel a legeredményesebb olyan ország, amely még nem rendezett olimpiát. Igazi sportnemzet vagyunk, dőlhetünk hátra elégedetten a tévéfotelben, sört ciccentve, néha bosszankodva, ha egyik vagy másik aranyesélyesünk most csak ezüstöt szerez, bronzot, netán azt sem.

Hogy igazi sportnemzet legyünk, azért a lassan másfél évtizede ereje teljében pompázó NER is mindent megtesz. A Fidesz 2010-es hatalomra jutása óta több mint 4400 milliárd forintnyi közpénzt költöttek különböző csatornákon sportra. Vagyis költöttünk mi, adófizetők, fejenként mintegy 460 ezer forintot. Felfoghatatlan összeg ez a négyezer-négyszázmilliárd, sportoló legyen a talpán, aki el tudott ugrani egy-két köteg húszezres elől.

De ettől és az élsportolók sikerét meglovagoló politikusok szűnni nem akaró sportnemzetezésétől még egyáltalán nincs szó arról, hogy a magyarok, azaz a versenyszerűen nem sportoló több mint kilencmillió magyarországi magyar edzettségi állapota vagy akár csak egészségi mutatói is alátámasztanák azt, hogy mi olyan fene nagy sportnemzet vagyunk. Inkább csak sportfotelnemzet...

A MAGYAR TÁRSADALOM HANYATLÁSA: EGYRE KISEBB ÖNÁLLÓSÁG, EGYRE NAGYOBB FÜGGŐSÉG

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZERBHORVÁTH GYÖRGY
2024.08.09.


Valuch Tibor kilenc éve publikálta A jelenkori magyar társadalom története c. kötetét, ezt akkor „Lejtmenetben” címmel recenzáltuk. Az egyébként történész szerző most folytatta, kibővítette társadalomtörténeti munkáját, hasonló struktúrában, 9 tematikus fejezetben tekintve át az országban uralkodó állapotokat.


A témák: demográfia, térbeliség, kisebbségek és etnikumok határon innen s túl, társadalmi rétegződés és mobilitás, társadalmi rétegek (elit, közép és alsó), politika (választások, aktivitás), közgondolkodás és értékek, szociális viszonyok és deviancia. És az utolsó fejezetben közép-európai összehasonlításban – a szintén EU-tag Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával – elemzi a helyzetünket. Szpojlerveszély: amiben rosszabbnak lehet lenni, abban rosszabbak is vagyunk.


Az előző kötet is elmehetne tankönyvnek összefoglaló jellege és mély, de közérthető elemzése miatt – már ha mernék mindezt így okítani a tanárok a felmondás veszélye nélkül. És noha az előző kötet a második Orbán-kormány első ciklusának idején, azaz a 2010-es évek első felében íródott, a szerző már ott is elég kritikus volt.

Valuch Tibor: Honnan hova? –Társadalmi változások Magyarországon a késő kádárizmustól az illiberalizmusig – közép-kelet-európai összehasonlításban
Kronosz, 2024
411 oldal, 6500 Ft

Az új kötetben pedig nem is tehetett mást, mint hogy még inkább bírálóan szóljon ki a tudós köpönyege alól, így például világosan és sokoldalúan mutatva be azt is, hogy mit jelent az illiberalizmus, és mit is eredményezett ez a politikában, a gazdaságban, az oktatásban stb. Némi hiányérzetünk talán csak azért lehet, mert a mindennapi életről alig szól (bár más munkáiban igen), vagy a digitalizáció hatásáról, például hogy a hagyományos kulturális elitet leváltja(-e?) az új celeb-„kultúra” elitje (anyagilag különösen).

Mert tíz éve ők még kevésbé voltak ennyire érzékelhetők, a hatásuk meg egyre nagyobb, akár a politikában (ld. a kegyelmi botrány utáni Hősök-téri tüntetést, ami a könyv megjelenésekor a pártpolitikai színteret is seperc alatt átrendezte – bizonyítva, milyen nehéz mindig naprakész könyvet írni e témákban). De a Covid-19 járvány hatásáról sem esik túl sok szó a kötetben, pedig ezek a témák kétségkívül a politikán innen s túl is igen mélyen befolyásolták a társadalom állapotát. No persze, mindent nem lehet megírni. Egyébként is, szomorúságra így is van épp’ elég okunk.

Szóval, közvetlenül Orbán tusványosi, minden idők egyik legzagyvább politikai beszéde („programja”) után, kánikula, nyári szabadság ide vagy oda, üdítő volt olvasni egy összefüggő könyvet, társadalomtörténeti elemzést arról, mi is történt a magyar társadalommal a késő Kádár-kor áporodott időszakától kezdve a rendszerváltás néminemű reménykedése után az illiberális ámokfutásig, az ország egyik összeroppanásától az újabb hanyatlásig.

Legalábbis az én rövid, egymondatos értelmezésemben, hiszen Valuch Tibor jóval árnyaltabb képet fest az állapotokról. Hiszen az utóbbi kb. negyven év aligha írható le egyöntetű fejlődésként (mínusz „elmúltnyócév”) vagy épp zuhanásként, politikai ízléstől, opciótól függően...

NYAKUNKON AZ ELSŐ VILLANYAUTÓ-VÁLSÁG, HÁROM „FŐBŰNÖS” VAN A HÁTTERÉBEN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: A SZÍV
2024.08.08.


Annak is feltűnhetett, akit egyáltalán nem érdekelnek az autók, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban az újabb és újabb épülő akkumulátorgyárakról szóló hírek mellett egyre több az ismeretlen kínai autót kínáló hirdetés, s miközben a hagyományos hajtású járművek ára csak nő, az elektromosautó-gyártók a termelés visszafogására kényszerülnek. Mi húzódik meg a látszólag egymásnak ellentmondó jelenségek hátterében? Végh Dániel A Szív jezsuita magazin számára írta meg a választ. Cikkét lapjaink együttműködésének keretében teljes terjedelmében közöljük
...

GÁBOR GYÖRGY: A LEGGYALÁZATOSABB TÉZIS HANGZOTT EL AZ ÉRDI EVANGÉLIKUS PRÉDIKÁCIÓBAN

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2024.08.09.


Amit a magát evangélikus lelkésznek tekintő ember mondott, az a legsötétebb, legaljasabb és a leggyilkosabb antijudaista, antiszemita állítás. Így reagált Gábor György arra, hogy Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész szerint azért volt holokauszt, mert a zsidók meggyilkolták Jézust, halálát magukra vállalták, s azt mondták: „Vére rajtunk és gyermekeinken.” Jellemző-e a többi egyházra is, ami az evangélikusoknál történik? – kérdeztük a vallásfilozófust.


A Soá óta nagy általánosságban nem jellemző – és az evangélikus egyház idehaza azok közé tartozik, amelyre a legkevésbé – mondta Gábor György. Ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy nagyjából két évezred óta létezik az a teológiailag megalapozott masszív antijudaista irányzat, amit az érdi lelkész képvisel. A kérdés az, hogy ez a következő időszakban nagyobb hangsúlyt és szerepet kap-e, ugyanis a legutóbbi időkben ez a hang Magyarországon a keresztény egyházak körében kifejezetten marginálisnak számított.

A vallásfilozófus szerint az egyházakon belül tradicionálisan létező irányzatról van szó, amely már a II. században létezett, s elsősorban egy bizonyos Markión nevű, később eretnekké nyilvánított hitszónokhoz volt köthető. Ő már határozottan szembefordult a zsidósággal, s azt mondta: a zsidók istene nem azonos a keresztények istenével, a zsidóké egy alacsonyabb rendű és gonosz demiurgosz, mesterember. Továbbá azt is hirdette, hogy a héber Bibliát, azaz az Ószövetséget ki kell emelni a szent kánonból, s le kell választani az Újszövetségről, mert nem méltó arra, hogy mellé kerüljön. „Ez a gondolatmenet hagyománnyá vált, és azóta mindig is létezett, hol erősebben, hol halkabban. A holokauszt után ez a hang erőteljesen visszaszorult, s a különböző egyházak, a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok a saját korábbi nézeteiket felülbírálták és szembefordultak azokkal” – idézte fel Gábor György...

JÁR ÉLVE HERÉLÉS ÉS TESTNYÍLÁSOKBA PARÁZS HELYEZÉSE BÜNTETÉSÜL AZ OLIMPIAI MEGNYITÓÉRT?

HÁROMHARMAD / 24.HU
Műsorvezető: NAGY JÓZSEF
2024.08.09.


Herélni vágyó esperes, nemzetfogyás, Paks miskárolása – e három témát érintette ma Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Háromharmadban.

2024. augusztus 9., péntek

"A GYEREKEK AZÉRT NINCSENEK JÓL, MERT AZ EGÉSZ TÁRSADALMUNK NINCS JÓL"|TÖRLEY KATALIN A KLUBRÁDIÓBAN

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezetők: HERSKOVITS ESZTER, SELMECI JÁNOS
2024.08.08.



A Reggeli személy 2024 augusztus 8-i adásában Herskovits Eszter és Selmeci János vendége Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője, francia tanár volt.

A DIÁKOK VÉLEMÉNYE EGYRE ROSSZABB AZ „IZOMBÓL” VEZÉRELT MAGYAR OKTATÁSRÓL

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.08.09.


A magyar oktatás válságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az idei nyári vakáció alatt is volt az oktatásban néhány olyan kormányintézkedés, amely kiváltotta a civil és szakmai szervezetek, szülők, diákok, pedagógusok tiltakozását, akcióját. Persze a kormány szereti a nyári időszakot intézkedésre kihasználni, vélhetően azért, mert arra számít, ilyenkor kisebb lesz akár a pedagógusok, akár a diákok vagy a szülők ellenállása. Az idén tévedtek. A nyáron nyilvánosságra hozott felmérések pedig arról árulkodnak, a magyar tinik magányosak, a diákok véleménye egyre rosszabb a magyar oktatásról.

„Önök szakítottak a diákság érdekeivel”

Az első olyan intézkedés, amely felborzolta a kedélyeket, egy új kormányrendelet-tervezet volt, amely szerint „a köznevelési intézményekben az egyes erőszakos cselekmények megelőzése, a tanulók testi, lelki egészségének megóvása” érdekében több eszközt is tiltani fognak. Vagyis – ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, drákói szigor jön, szeptember elsejétől tilos lesz bevinni az iskolákba vagy kollégiumokba kést, fegyvert, alkoholt, energiaitalt, de mobiltelefont és okosórát is. A szabály szerint az eszközöket minden reggel le kell majd adni a tanítási nap időtartamára.

A Fővárosi Diákönkormányzat, az Egységes Diákfront-Budapest és az ADOM Diákmozgalom csapata, valamint az Országos Diáktanács tagjai és póttagjai ez ügyben nyílt levelet írtak Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, amiből csak a legfontosabb mondandójukat idézzük:

„A magyar diákság ellenzi az új jogszabálytervezetet, mely szerint minden magyar diáktól elvennék a „telekommunikációs eszközöket”
a tanítási napok elején. Ebben a tervezeteben Önök megfeledkeztek figyelembe venni a diákság érdekeit, melyeket az Önök által kijelölt és legitimált Országos Diákparlament (ODP) és Országos Diáktanács (ODT) továbbított Önöknek. Mivel a tervezet a legkisebb mértékig sem veszi figyelembe a magyar diákság érdekeit és szembemegy az előbb említett szervezeteknek tett ígéretekkel, így a társadalmi egyeztetés részeként a tervezet módosítását kérjük.

Az elmúlt években azt vettük észre, hogy a digitális eszközöket egyre többet használjuk az iskolában. Szünetekben sokszor elég megírni a tanároknak, amit szeretnénk, hogy amikor pihenhetnek, akkor ne kelljen mással foglalkozniuk. Órán sokszor a telefonon írunk dolgozatot, a kutatómunkához és az órai munkához olyan programokat használunk, mint a Quizlet vagy a Kahoot, hogy játékosan tanulhassunk a telefonjaink segítségével. Önök ennek megfelelően kommunikáltak felénk: az oktatás modernizálódik, digitalizálódik, és haladunk a korral. Ennek érdekében jött létre a KRÉTA rendszer, fejlesztettek digitális tankönyveket és osztottak ki laptopokat a diákoknak. Tele voltunk reménnyel, és úgy gondoltuk, hogy Önök nyitottak a diákságot partnerként kezelni. Nem véletlenül ajánlottuk az elmúlt évek Diákparlamentjein az oktatás modernizálását és digitalizációját. Úgy láttuk, hogy ebben partnereink voltak, hiszen teljesítették a 2023-as ODP 40-es és 57-es sorszámú ajánlásait. Ezeknek a pontoknak hála, engedélyezték a digitális eszközökön való jegyzetelést és folytatták a modernizációs folyamatokat. Amennyiben ez a javaslat érvénybe lép, kijelenthetjük: Önök szakítottak a diákság érdekeivel.”...

FÜLKE: ÚJ FEJEZET A SAJTÓSZABADSÁG ÉS A PÉNZTÁRCÁNK ELLENI HARCBAN - ÉS A MŰSOR ÉLETÉBEN IS

FÜLKE / HVG PODCAST
Szerző: HVG
2024.08.09.



Békemisszióval, védelmi hozzájárulással és a háborús propaganda elleni leszámolással (tetszőleges számú idézőjel kihelyezése indokolt) ágyazott meg a kormány nyáron egy sűrű ősznek: készül az újabb sajtóellenes leszámolás és folytatódik a gazdaság összefoltozása, de sem a békenarratíva, sem a nagy tusványosi víziók, sem a Patrióták összeboronálása nem változtat a képen, hogy a kormány nehezebb hónapok elé néz a politikai élet újraéledésével, mint bármikor az elmúlt 14 év során.

Hogyan fektette le az alapokat Lánczi Tamás, milyen „háborúspropaganda-ellenes” törvényt találhat ki az Igazságügyi Minisztérium és milyen célt szolgálna, ha tényleg elfogadnák? Tényleg lesznek-e határon túli választókerületek és valójában hol kell megerősödnie a Tiszának 2026-ra? Mit jelentenek a kötelezettségszegési- és túlzottdeficit-eljárások? Hogyan csapódhatnak le a megszorítások és készül-e jövő évi pénzosztásra a kormány? Miért nem indul be igazán az európai politikai élet 2024 végéig és mire számíthatunk az új önkormányzatok felállásával?

Közéleti podcastunkban erről beszélgettek a HVG újságírói, Serdült Viktória, Kacskovics Mihály Béla és Kovács Gábor Nagy Iván Lászlóval – akinek ez volt az utolsó adása a Fülke házigazdájaként, így az adásból az is kiderül, hogyan folytatódik a műsor a jövőben.

BÉKESI LÁSZLÓ: AZ OLIMPIÁK 80 ÉVE ÖSSZEFONÓDNAK A POLITIKÁVAL

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2024.08.09.



A sport a jelenlegi rezsim felfogása szerint a gazdaság fontos, kiemelt stratégiai ágazata. Erről beszélt a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Békesi László közgazdász. Mint mondta, az tény, hogy a sport közvetlenül vagy közvetve ezer szálon kapcsolódik mindennapi életünkhöz, így természetesen a politikához is, de annak kiemelt kezelése értékrendet, filozófiát is képvisel. A sport az Orbán-kormány számára fontosabb, kiemeltebb cél, mint az oktatás, az egészségügy, a kutatás, fejlesztés, a szegény rétegek felkarolása, a leszakadt régiók, települések fejlesztése. 

A kormánynak azért kiemelten fontos a sporttámogatás, mert az egyike azoknak a területeknek, ahol az emberek egy jelentős része érzelmileg képes azonosulni az eredményekkel, a szereplőkkel, az elért sikerekkel. Azt pedig különösen az autoriter rezsimek pontosan tudják, hogy az emberek szimpátiájának a megnyerése és ezen túl aztán majd a szavazataiknak az elnyerése nem kis mértékben függ attól, képesek-e kézben tartani az úgynevezett érzelmi politizálás területeit. Lényeges, hogy az emberek számára érzelmileg fontos területeket ők uralják, diktálják, monopolizálják.

„Ha tehát Orbán megfontolásait tekintem, akkor számukra nincs az a nagyságrendű befektetés, ami nem érné meg, hogy a sportszerető emberek támogatását kivívják” – fogalmazot Békesi László. Ami az olimpiarendezés vágyát illeti, szerinte a történet arról szól, hogy egy olimpia rendezésével újabb támpontokat találna a kormány a saját hatalmának meghosszabbítására.

PATAKY ATTILA 63 EZER ÉVES, PAPOKRA MORGOK, CSÓRÓ MAGYAROK

DAVE VILÁGA
Szerző: Dave
2024.08.09.



Pataky Attila 63 ezer éve született és még mindig UFO hívő. Vincze Minya István kalotaszegi esperes elárulta, mit tenne az olimpiai megnyitó szereplőivel. Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész szerint a holokauszt Isten büntetése volt. A magyarok meg egyre csóróbbak, most már a román minimálbér is magasabb, mint a magyar.

LENGYELORSZÁGBAN FELPÖRGÖTT AZ ELSZÁMOLTATÁS, VÁDAT EMELTEK AZ ELŐZŐ KORMÁNY 62 EMBERE ELLEN - AZ ÉRINTETTEK AZT HÍHETTÉK, HOGY ÖRÖKKÉ HATALMON MARADNAK.

NÉPSZAVA
Szerző: Á.B.
2024.08.09.


A Jarosław Kaczyński pártelnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök Jog és Igazságosság (PiS) pártja fémjelezte előző varsói kormány több mint 60 tisztségviselője ellen emeltek vádat hűtlen kezeléssel kapcsolatos bűncselekmények miatt Lengyelországban - közölte Donald Tusk kormányfő.


Azt nem pontosította, hogy kikről van szó és milyen bűncselekményeket követhettek el. Közölte, hogy az adóhivatal 200 munkatársa 18 minisztérium 90 egységét vizsgálja, a potenciális szabálytalanságok nagyságrendjét 100 milliárd zlotyira becsülik. „Az ügyészséghez (már) bejelentések érkeztek arról, hogy több mint 3,2 milliárd zloty értékben követtek el bűncselekményeket” - mondta Donald Tusk megjegyezve, hogy egy, a PiS által létrehozott „zárt rendszerben” követhették el a bűncselekményeket. A résztvevők azt feltételezték, hogy a korábbi kormánypárt hatalmon marad, így nem fognak lebukni.

A PiS korábbi miniszterelnök az X-en azt írta, hogy Donald Tusk kormány fő célja a legnagyobb ellenzéki párt felszámolása. „Ha egy megszállott vagy, akkor orvoshoz mész, nem pedig kormányt alakítasz” - fogalmazott Mateusz Morawiecki.

Korábban tisztviselők azt közölték, hogy hét ember ellen emeltek vádat az igazságügyi minisztérium által kezelt forrásokkal való állítólagos visszaélésekkel kapcsolatban. A lengyel állami számvevőszék, a NIK értesítette az ügyészséget, hogy Morawiecki-kormámy a közérdek rovására cselekedhetett, amikor önkormányzatoknak nyújtott különféle támogatásokat.

Nyolcéves kormányzása alatt a PiS-t ellenzéki pártok, jogvédő csoportok és az Európai Unió azzal vádolta, hogy aláássa a demokratikus intézményrendszert, növeli az igazságszolgáltatás feletti ellenőrzést és korlátozza a médiaszabadságot - olvasható a Reuters összefoglalójában.

"ARANYVÍZUM" AZAZ JÖHET BÁRKI IDE 😱😡🍊

MI EZ AZ ORSZÁG?
Szerző: MI EZ AZ ORSZÁG?
2024.08.09.



00:00
Mit timestampeljek végig erről lesz szó 13 percet kibírsz


PETSCHNIG MÁRIA ZITA: AZ ORBÁN-KORMÁNY ZSÁKUTCÁBA VISZI A MAGYAR GAZDASÁGOT

KLIKKTV
Szerző: KLIKKTV
2024.08.08.



Ez a zsákutca, amibe az Orbán-kormány vezeti hazánkat hosszú lehet, még nem vagyunk a végén, tudunk még menni. A többi ország nem ilyen pályán megy, így mi teljesen lemaradunk Közép-Európában – mondta Petschnig Mária Zita, közgazdász a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. 

Nem szokott nyáron ekkora drágulás lenni, mint amit a mostani KSH adatok mutatnak. A mostani drágulás egyik oka, hogy megszűnt a kötelező akciózás, főleg ezeknek a termékeknek (liszt, tojás, kenyér, hús) az ára robbant be. A kormányzat legalább kétszer hozzájárult a dráguláshoz, egyfelől akkor, mikor rátette az ársapkát a termékekre, másodszor pedig, mikor ezek lekerültek. 

A közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy leülőben van a magyar gazdaság, nagy a bizonytalanság, a beruházások nem nőnek, és nem akar beindulni a kiskereskedelmi forgalom. Mindezekből arra következtethetünk, hogy lehetséges, hogy nem is nőttek a reálkeresetek.



VIDÉKEN MAGÁNYOS FÉRFIAK, NAGYVÁROSOKBAN SZINGLI NŐK – TÖMEGES LETT ITTHON A GYERMEKTELENSÉG

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2024.08.09.



Soha nem jött a világra olyan kevés gyerek, mint idén az első félévben: júniusban megyénként naponta átlagosan mindössze 10 baba született. A 40-49 évesek között több a gyermektelen, mint a nagycsaládos. A családi adókedvezmény jövő évre ígért megduplázása ennek ellenére továbbra is a legalább háromgyerekeseket részesíti előnyben – csakhogy fiatalok tízezreinél már az első gyerek sem születik meg. Nem csoda: párt találni sem könnyű, ha a magányos férfiak vidéken élnek, a szingli nők meg a nagyvárosokban. Nagyon fogy a magyar. Mutatjuk is, miért.


A kormányzati családpolitika arra az elvre épül, hogy a magyar társadalom alapvetően családbarát, a párok többsége legalább két gyereket szeretne, ezért az államnak a sikeres népesedéspolitikához csak segítenie kell terveik megvalósítását. Úgy látszik, a gyerekek iránti vágyakozásban nincs változás, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) felmérése szerint a megkérdezettek több mint fele 2020-ban is úgy vélekedett: két gyerek lenne az ideális ma Magyarországon. 49 százalékuk maga is két utódot tervezett. Vagyis jóval többet, mint ahány gyerek ma Magyarországon születik. Átlagosan 1,36.

A kérdésre megadott lehetséges feleletek között azonban nem is szerepelt a tudatos gyermektelenség: nulla gyereket eleve nem lehetett tervezni a felmérésben. Mindez tükrözi az idősebb generációk hozzáállását, amelynek tagjai el sem tudták képzelni gyermektelenként az életüket, de meglepő annak tükrében, hogy a kérdőívet demográfusok állították össze. Ők tudták: az 50 évnél fiatalabb nők 6, a férfiak 10 százaléka már 2001-ben is állította, hogy nem kíván gyereket vállalni. Az Életünk fordulópontjai felmérés legmeghökkentőbb adata az volt, hogy ez a szám a fővárosban milyen magas: a budapesti nők 12, a férfiak 15 százaléka nem tervezett gyereket a 45 évesnél fiatalabbak körében, amiből a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatói arra következtettek, hogy növekvő tendencia kezdetén álltunk.

Nem tévedtek, de a részletes népszámlálási számok ennél is rosszabbul alakultak. 2022-ben a fővárosi 40-49 évesek 32 százalékának nem volt gyereke, tehát a budapestiek messze túlteljesítették a „tervet”...


SZÁZ NEVELŐSZÜLŐ TÁVOZHAT, MIUTÁN MEGTAGADJA AZ ÉLETVITELE ELLENŐRZÉSÉT, VAN INTÉZMÉNY, AHOVA KATONÁKAT VEZÉNYELNEK GYEREKFELÜGYELŐNEK AZ INTÉZMÉNYEKBŐL IS SOKAN TÁVOZNAK.

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2024.08.09.


A kifogástalan életvitelre vonatkozó dokumentum kitöltésének megtagadása miatt előreláthatólag 100 nevelőszülő nem folytatja a munkát, ez körülbelül 200-300 gyerek életét érintheti, a gyermekvédelmi intézményekben dolgozóknak pedig 8-10 százaléka hagyja el a pályát, így további 500 nevelésbe vett kiskorú gondozása lesz bizonytalan – tájékoztatták a Népszavát az ország több pontjáról az érintettek.

Információink szerint az életvitel ellenőrzésére szolgáló papírokat július 10-ig kapták kézhez a gyermekotthonokban, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók, és a nevelőszülői hálózat által foglalkoztatottak. A kitöltésre 30 napjuk volt, ez holnap, pénteken jár le. Aki valamilyen indokkal „kimenti magát”, további 15 nap haladékot kap, vagyis legkésőbb augusztus 24-éig neki is le kell adnia az adatlapot.

Aki a „kötelezettségének nem tesz eleget, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni (...) és ilyen esetben „végkielégítés nem jár”.

Lapunk informátora úgy fogalmazott: a kormány ölbe tett kézzel várja, mi fog történni, nem készül arra, hogy a súlyos létszámhiánnyal küzdő rendszerből további munkavállalók távoznak. „Több kolléga azt mondta, elmennek az egészségügybe, vagy az oktatásba dolgozni, ott legalább 50-100 ezer forinttal többet keresnek majd. Más kijelentette:

nincs kedve ahhoz, hogy a szomszédait a rendőrök kérdezgessék róla

- mondta az informátorunk...

SZEPTEMBER 10-ÉN VITÁZIK DONALD TRUMP ÉS KAMALA HARRIS AZ ABC-N - HÁROM ELNÖKJELÖLTI VITA IS KÖRVONALAZÓDIK.

NÉPSZAVA
Szerző: P.L.
2024.08.09.


Jelen állás szerint szeptember 10-én vitázik a demokrata Kamala Harris és a republikánus Donald Trump az ABC televízióban. Ezen kívül várhatóan még két másik amerikai elnökjelölti vita is lesz. A vitán való részvételét mindkét fél megerősítette - közölte a CNN.

Donald Trump a témában sajtótájékoztatót tartott a floridai Mar-a-Lago-n található birtokán, s azt mondta, várja már az összecsapást demokrata riválisával. Bejelentése szerint a másik két vita a Fox News-on, valamint az NBC-n lesz. A volt elnök még arról beszélt, hogy a Foxon szeptember 4-én, az NBC szeptember 10-én, az ABC-n pedig szeptember 25-én lenne a vita. Donald Trump egyik vezető tanácsadója később korrigált, és azt mondta, hogy a volt elnök az NBC-s és az ABC-s vita időpontját cserélte fel. Azaz az ABC-n 10-én, az NBC-n előreláthólag 25-én lesz a megmérettetés.

A volt elnök elmondása szerint a médiumok vezetősége megerősítette a viták időpontját, néhány kisebb részlet szorul még tisztázásra, a helyszínnel és a közönség jelenlétével kapcsolatban. Arról is beszámolt, hogy az alelnök-jelöltek vitájának a CBS televízió biztosítana felületet.

Kamala Harris egyelőre a szeptember 10-i vitán erősítette meg a részvételét, de a többivel kapcsolatban is úgy fogalmazott, hogy örömmel egyeztet róluk. Az egyelőre nem egészen világos, hogy a Fox News-os vita is meg lesz-e tartva, a republikánus-közeli csatornától ugyanis korábbi információk szerint a demokrata kampánystáb ódzkodik, Donald Trump azonban ragaszkodik hozzá...

MIKLÓSI ZOLTÁN: „DONALD TRUMP ESETLEGES GYŐZELME NEM JELENTI AZT, HOGY AZ AMERIKAI DEMOKRÁCIA ELBUKOTT”

QUBIT
Szerző: BARTA JUDIT
2024.08.08.


Milyen folyamatok vezethetnek a republikánus elnökjelölt újraválasztásához, mi a helyzet az USA-ban a woke mozgalommal, a szólásszabadsággal, hogyan jönnek a képbe a techmilliárdosok, hogyan viszonyul a Legfelsőbb Bíróság az amerikai alkotmányhoz, és mit akar vajon Elon Musk és Peter Thiel? Aki válaszol: Miklósi Zoltán politikai filozófus, a CEU Politikatudományi Tanszékének oktatója.

Qubit: Szembeötlő a szélsőjobboldali pártok és az illiberális ideológia térnyerése a világban, és lehet, hogy Donald Trumpot újra elnökké választják. Ebben a helyzetben hogyan látja a liberális demokrácia jövőjét?


Miklósi Zoltán
: Joggal beszélhetünk a liberális demokrácia válságtüneteiről, de túlzásokba nem esnék. Mindenekelőtt azonban megkülönböztetnék két dolgot: az egyik a liberális demokrácia mint intézményrendszer, gyakorlat, a másik pedig a liberalizmus mint ideológia. Szerintem fontos megkülönböztetni őket. A liberális demokrácia szóösszetételben szerepel a liberális jelző, de nem attól liberális, hogy mindig a liberálisok vannak kormányon és hatalmon, vagy hogy mindenki magáévá tesz liberális meggyőződéseket, hanem attól, hogy mindenféle világnézetű ember közös politikai otthona lehet, és nekik meggyőződésüktől függetlenül egyenlő jogokat biztosít. Legalábbis ez az ambíciója. A liberális demokrácia értelmezésében a nemzet definíciója nem etnikai, faji, vagy vallási kérdés, hanem állampolgársági. A második világháború utáni évtizedek egyik nagy vívmánya az volt, hogy a hagyományos baloldali és jobboldali pártok, tehát a szociáldemokrata, kereszténydemokrata, konzervatív pártok ezt a fajta politikai, világnézeti pluralizmust mindannyian el tudták fogadni, és nem csak azok, amik önmagukat valamilyen szűkebb és erősebb értelemben liberálisnak nevezték meg.

A liberalizmuson belül, ami csak egyike ezeknek az áramlatoknak, is vannak különböző irányzatok. A jobboldali liberálisok a piaci mechanizmusokra helyezik a hangsúlyt, a baloldali liberálisok gazdasági elképzeléseikben piackonform, de baloldali, egyenlősítő elképzeléseket vallanak, és inkább az egyéni jogok, társadalmi egyenlőség kérdése az, ami a világnézetük középpontjában áll. Én is ehhez az irányzathoz sorolom magamat. A politika-, és társadalomtudósok egyébként mindig is állították, hogy a liberális demokratikus berendezkedésnek is megvannak a társadalmi feltételei, és sosem állították, hogy a liberális demokrácia intézményei önmagukban is önfenntartók lennének...

KÓCZIÁN PÉTER: ORBÁN VIKTOR MÁR 2009-BEN PUTYIN FELÉ FORDULT”

FRISSHÍREK PODCAST
Műsorvezető: ZIMON ANDRÁS
2024.08.08.



- Magyar Péter az obstrukciós-politika embere lesz? 
- Orbán már 2009-ben az oroszok felé fordult? 
- A magyar miniszterelnök miért építi a politikáját az egyházakra is? 
- Milyen jövő várhat a Tisza Pártra? 
- Magyarországnak nincs jövője az EU-ban? 
- Miért ennyire átpolitizált a párizsi olimpia? 
- A Vatikánnak van joga beleszólni egy sportesemény megnyitójának a vizualitásába? 
- Az egyén vagy az állam jöhet ki győztesen a jelenlegi politikai erők ideológiai összecsapása után? 
- A kérdésekre Kóczián Péter politikai elemző, újságíró válaszol.

„ELHATÁROLÓDOM” – FABINY PÜSPÖK A ZSIDÓ ÁRULÁST EMLEGETŐ LELKÉSZ GONDOLATAIRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: FABINY TAMÁS
2024.08.09.


„Jézus Krisztus keresztre feszítéséért sújtotta a zsidókat későbbi évszázadok és évezredek megannyi csapása? Szeretném világossá tenni: ez az értelmezés az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll, ezért attól az egyház elnök-püspöként elhatárolódom” – fogalmaz lapunknak küldött írásában Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Az egyházi elöljáró Labossa Péter Mihály érdi lelkész prédikációjára reagál, aki igehirdetésében azt állította: a zsidóság elárulta Krisztust, ezért nem akadályozta meg Isten a holokausztot. A nagy botrányt kiváltott mondatot Fabiny Tamás teológiai érvekkel cáfolja, ugyanakkor elítéli a lelkész elleni fenyegetéseket, és párbeszédet kezdeményez a protestáns keresztény hit és a zsidó vallás közötti kapcsolatról.


A Magyarországi Evangélikus Egyház liturgikus rendje szerint az elmúlt vasárnap emlékeztünk meg az egykori jeruzsálemi templom pusztulásáról. Ez minden évben alkalmat kínál arra, hogy a keresztyén hit és a zsidó hagyomány közötti kapcsolatról is gondolkodjunk. Magam is prédikáltam a kijelölt igéről (Lk 19,41 – 47). Mivel voltak már azzal kapcsolatos tapasztalataim, hogy ezt a szakaszt és általában a jeruzsálemi templom pusztulását olykor zsidóellenes éllel idézik, ott a szószéken is fontosnak éreztem a következők rögzítését:

„Az elmúlt évszázadokban, immár a magát dicsőségesnek nyilvánító egyház képviselői részéről voltak olyan kísértések, hogy borzongva, szinte kéjelegve mondták ezt. Így jár mindenki, aki nem fogadja el Krisztust! Ezzel szemben az egyedül hiteles magatartás az együttérzés, a sírás lehet, mint ahogy Jézus is sírt Jeruzsálem felett.”

Mindennek érzékeltetésére Ámos Imre Síró angyal című festményét is kivetítettük a templomban, amellyel kapcsolatban utaltam a mártírhalált halt zsidó festő sorsára, a sárba tiport emberi méltóságra, a kínzásokra, alantas ösztönök elszabadulására és brutális tömeggyilkosságokra a holokauszt idején. Ámos Imre immár nem meseszerű, játékos angyalokat festett, hanem egy olyan alakot, amely az ő sorsát jelenítette meg. Az angyal teste csontsovány, mint a koncentrációs táborban elcsigázott raboké. Véres könnyeket hullat, mint ahogy Jézus is sírt Jeruzsálem felett.

Mindezt nem önigazolásként írom, hanem azzal a szándékkal, hogy az olvasónak mintegy betekintést engedjek az igehirdetői műhelymunkába. Miközben – amint arra utaltam is – emlékezetbe idéztem korábbi századok vagy akár újabb idők megengedhetetlen antiszemita és antijudaista szószéki és egyéb megnyilvánulásait, lelkésztársaimra is gondoltam. Azzal a tudattal, hogy ők is meg kell hogy küzdjenek az adott bibliai textussal, annak hatástörténetével és mai üzenetével.

Így jutok el egy kollégám, Labossa Péter Mihály Érden elmondott prédikációjához, amelyre az elmúlt napokban igen nagy médiafigyelem irányult. Az igehirdetés, amelyet a sajtó széles körben idézett, sajnos több elfogadhatatlan megfogalmazást tartalmazott.

Csak érintőlegesen utalok arra a nehezen értelmezhető kitételére, amelyben a felvilágosodás ártó hatását és az ismert algériai olimpikon nemi identitását összekapcsolja, illetve arra az általam nem értelmezhető félmondatára, amely egy kiváló magyar vívó, Szekeres Pál Európai Parlamentből való „kigolyózására” utal. Kollégámnak – aki kérésemre a prédikáció teljes hangfelvételét rendelkezésemre bocsátotta – el is mondtam, hogy az ilyen politikai vagy ideológiai tartalmú kiszólások egy prédikációban nem engedhetők meg. Az igazán súlyos tartalmi problémát aztán abban láttam, hogy az igemagyarázat egyes részeit úgy lehetett értelmezni, mintha a holokausztot Isten a Jézust elutasító zsidó csoportok magatartása és szavai miatt engedte volna meg. Jézus Krisztus keresztre feszítéséért sújtotta a zsidókat későbbi évszázadok és évezredek megannyi csapása? Szeretném világossá tenni:

ez az értelmezés az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll, ezért attól az egyház elnök-püspökeként elhatárolódom.

A Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnökeként is hangsúlyozom, hogy egyházunk az antiszemitizmussal szemben a zéró tolerancia elvét követi. A tanítás egyszerű: az evangéliumot követő ember – hitvallási okokból – nem lehet antiszemita. Ezt különösen is fontos aláhúznunk ma, amikor zsidó honfitársainkkal együtt emlékezünk arra a magyar nemzeti tragédiára, hogy 1944-ben, 80 évvel ezelőtt indultak el az első vasúti szerelvények Magyarországról Auschwitzba és más megsemmisítő táborokba. S miközben olyan embermentők példáit is felidézhetjük mint Sztehlo Gábor vagy Raoul Wallenberg, nem hallgathatunk az egyházaknak és az egyházunknak a vészkorszak idején elkövetett mulasztásairól, sőt bűneiről sem. Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell minderre, hogy soha többé ne történhessen meg semmi hasonló...

VLAGYIMIR PUTYIN 25 ÉVES HATALMÁNAK HALÁLOS FORDULÓPONTJAI

SZABAD EURÓPA
Szerző: SZABAD EURÓPA, MAGYARORSZÁG
2024.08.09.


Borisz Jelcin orosz elnök 1999. augusztus 9-én a 47 éves volt KGB-tisztet, Vlagyimir Putyint nevezte meg utódjának és választotta ki miniszterelnöknek. Putyin 25 éve irányítja Oroszországot, immár ötödik elnöki ciklusát töltve. A Szabad Európa összegyűjtötte azokat a halálos fordulópontokat, amelyek Oroszország sorsát alakították Putyin vezetése alatt.


Az 1999-es, tisztázatlan lakóházrobbantásoktól kezdve Ukrajna 2022-es megtámadásáig számos halálos esemény jellemzi Vlagyimir Putyin 25 évét Oroszország elnökeként vagy miniszterelnökeként.

Negyedszázaddal ezelőtt, 1999 augusztusában Jelcin egy akkor még kevéssé ismert volt KGB-ügynököt jelölt ki utódjának, arra buzdítva az oroszokat, hogy szavazzanak Putyinra az elnökválasztáson.

Putyin nyolc év elnökség után, 2008 és 2012 között visszalépett a második helyre, hogy ne sértse az alkotmányos korlátot, amely szerint két ciklus a maximum. Később azonban olyan módosítást hajtott végre, amely lehetővé tette, hogy tavaly márciusban újabb hatéves elnöki megbízatást kapjon és 2030-ban is indulhasson.

Az Ukrajna ellen 2022 februárjában indított és azóta is tartó háború okozta tömeges halálesetek és pusztítás sokkal nyilvánvalóbban határozta meg Putyin hatalmi időszakát, mint bármi más.

Katonák és civilek százezrei haltak meg, ukránok milliói váltak földönfutóvá a második világháború óta legnagyobb, Európában zajló háborúban, miközben oroszok százezrei menekültek el hazájukból, vagy azért, hogy így tiltakozzanak a háború ellen, vagy azért, hogy megússzák a mozgósítást.

A háború felerősítette Putyin fellépését a másként gondolkodók, a független média és a civil aktivisták ellen. A háború ürügyül szolgált az iskolákban és a kulturális intézményekben a soviniszta, nacionalista narratíva fokozására, valamint olyan drákói törvényeket fogadtak el, amelyek a következő évekre meghatározhatják Oroszország irányát.

Bár volumenét tekintve sokkal nagyobb, az Ukrajna elleni háború csak egy a sok halálos mérföldkő közül, amelyek a Putyin-korszakot jellemzik...

2024. augusztus 8., csütörtök

… MEGLEPŐEN TUDATLAN, KÍNOSAN FELKÉSZÜLETLEN, ÁM ROPPANT MÓD TISZTESSÉGTELEN

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.08.07.


Két napja: 

Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjában az alábbi teológiai és eszmetörténeti gondolatának adott hangot: „...lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (...) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét. És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket” – imígy az evangélikus lelkész.
Eddig tizenegy kedves Facebook-ismerősöm tette föl nekem a kérdést, hogy mit gondolok minderről, s szándékomban áll-e vitába szállni a lelkésszel.

Azt, hogy mit gondolok antiszemitizmusról, holokausztról, sok-sok tanulmányomban, s több könyvemben, így a legutóbbiban is megírtam, s a nézeteim azóta sem változtak. Aki megtisztel azzal, hogy érdeklődik a véleményem iránt, az megtalálja a vonatkozó helyeket.

Sem teológiai, sem eszmetörténeti, sem etikai vitát nem óhajtok folytatni Labossa lelkésszel, elvégre minden disputa nélkül is adott róla a véleményem: meglepően tudatlan, kínosan felkészületlen, ám roppant mód tisztességtelen.

Viszont akadna, amire kíváncsi volnék: vajon milyen teológiai és üdvtörténeti keretbe helyezve értelmezi a lelkész a múlt év október 7-i vadállatiasan brutális pogromot Izraelben? Továbbá az is érdekelne, hogy vajon milyen teológiai és üdvtörténeti keretbe helyezve értelmezi a magyar sorstragédiákat, mondjuk a török, a német és a szovjet megszállást, továbbá az I. és a II. világháború katasztrofális vereségét, valamint Trianont?

Ám legjobban az érdekel, hogy sok-sok kiváló evangélikus barátom és ismerősöm, köztük lelkészekkel, vagy az Evangélikus Egyetem oktatóival stb. vajon miként értelmezik teológiai, eszmetörténeti és etikai összefüggésekben Labossa lelkész gondolatait, különös tekintettel a holokauszt 80. emlékévében....
...
2024.08.08.

Akkor olvassuk el újra!

Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész egy minapi istentiszteleten az alábbiakat mondta: „...lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (...) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét. És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket”.

Én most elhagynám a felütés roppant aljasságát, vagyis azt, hogy „lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni”, inkább csak konstatálom, hogy ennek az alaknak az antiszemitizmusról nem az emberi civilizáció legförtelmesebb meggyalázása jut az eszébe, hanem az, hogy „ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni.”

A továbbiakban – közel két évezred legalapvetőbb antijudaista, antiszemita nézetével azonosulva – egyrészt tudatosítja, hogy a zsidók elutasították Jézust és keresztre feszítették, s miután maguk mondták ki, hogy „vére rajtunk és gyermekeinken”, az istengyilkosság legnagyobb bűnére történelmi válaszként, s természetesen isteni jóváhagyással - „valami miatt Isten megengedte” – menetrendszerűen érkezett a holokauszt, közel hatmillió ember, köztük csecsemők, gyerekek, terhes nők vagy magatehetetlen idős emberek nagyipari lemészárlása. Nem tudom, hogy látta-e Labossa evangélikus lelkész azt a híres fotót, amelyen az Auschwitzban elpusztított gyerekek lábbelijeiből egy szabályos kis hegy emelkedik. Labossa evangélikus lelkész történelmi és üdvtörténeti értelmezése szerint tehát a zsidók (!!!) kétezer évvel ezelőtt elkövetett istengyilkosságáért (!!!), mintegy üdvtörténeti revánsként „valami miatt Isten megengedte” a gyerekcipő-hegyecskét.

És az imént azt látom, hogy az Evangelikus.hu leközölte Labossa evangélikus lelkész szánalmasan motyogó, hazug és üvöltően árulkodó bocsánatkérését. Azzal jön (naná, mi mással!), hogy „prédikációmból sajátos módon kiemeltek részleteket”. Naná, természetesen megint a kontextus! Nos, ott van fenn a szöveg, el lehet olvasni, s ha hermeneutikai tanulmányai során nem az Evangélikus Hittudományi Egyetem mellé járt volna, hanem abba bele, akkor talán maga is megértené, mit is méltóztatott elmondani. Mi volt itt a kontextusából kiragadva? Aztán Labossa lelkész emelt fővel elhatárolódik a holokauszt relativizálásától, ami igen szép teljesítmény, minthogy előbb a holokausztot – ahogy azt kifejtette – Jézus megfeszítéséért, azaz a zsidók bűne miatt „Isten megengedte”, vagyis a zsidók az okozói önmaguk lemészárlásának (ennél nagyobb relativizálás aligha képzelhető el), aztán ezt a gondolatfutamát büszkén megosztja a Youtube-on, majd amikor lebukik vele, előbb gyáván, betojva a lehetséges következményektől, gyorsan eltünteti, majd alig 24 óra múlva kontextusból való kiragadást emleget, s elhatárolódik önmagától.
Labossa evangélikus lelkész egy morálakrobata.

Végül pedig ezt mondja: „Ha bárkit megbántottam, így zsidó testvéreimtől és minden jóérzésű embertől bocsánatot kérek.” 1. Ha bárkit megbántottam – feltételes mód, a felelősség szokásosan gyáva elkenése, hárítása. 2. Ne a „zsidó testvéreitől” kérjen bocsánatot (speciel nekem nem testvérem semmilyen tekintetben Labossa evangélikus lelkész), de ne is a „jóérzésű emberektől”, hanem mindenekelőtt azoknak az emlékezetétől, akiknek a halálgyárakban való pusztulását „Isten megengedte.” Például a rokonságomba tartozó copfos ikrektől, attól a két 11 éves kislánytól, akiknek „Isten megengedte”, hogy a gázban végezzék. 
Aztán kérjen bocsánatot az Istenétől, amiért blaszfém állítást tett róla. Ha Labossa evangélikus lelkész a II. századi Markión követője, aki szerint Jézus más Istent nyilvánított ki, mint az Ószövetség Istenét, a héberek Istene csak egy gonosz demiurgosz, s az Ószövetség egészét elvetette, nos, ha Markión követője, ez esetben persze nincs szükség a bocsánatkérésre, intézze azt el saját egyházával.

Végül, ha már szóba hoztam a markionitákat, emlékeztetném Labossa evangélikus lelkészt a német evangélikus egyház kezdeményezésére a náci rezsim idején, 1939. április 4-én megszületett ún. Godesberg-nyilatkozatra, amelyben egyebek mellett az alábbiakat olvashatta el és jegyezhette fel magának, okulásként, Labossa evangélikus lelkész: „Mi a kapcsolat a judaizmus és a kereszténység között? A kereszténység a judaizmusból alakult ki, és ezért annak folytatása és beteljesedése, avagy a kereszténység a judaizmussal szemben áll? Erre a kérdésre az alábbiakat válaszoljuk: a keresztény hit a judaizmus kibékíthetetlen vallási ellentéte.”

S ha a tegnapi posztomat azzal zártam, hogy várom evangélikus lelkész barátaim és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen oktató kollégáim véleményét, azóta ugyan egy igen fontos telefonhívás érkezett Németországból, de idehaza még csend van és hallgatás, pedig ennek a szövegnek az intellektuális és teológiai feldolgozásához nincs szükség 24 órára.
Arról egyetlen olvasatra is pontosan meg lehet állapítani azt, aminek szánták.


„ELSZAKADT A MAGYAR VALÓSÁGTÓL” – ABLONCZY ÉS MAGYARI AZ ORBÁNI VILÁGRENDSZERVÁLTÁSRÓL

HETI VÁLASZ PODCAST
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2024.08.08.


Demokráciafelfogás az Európai Parlamentben, Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde a világrendszerváltással – meg Amerika. Ezekről szól a HetiVálasz 238. adása. Podcastunkban a megszokott szerkesztőségi hármas: Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.

Részletek a műsorból:


Mi az idei tusnádi beszéd fő tanulsága?

Magyari Péter: „Nagyon kevés konkrétumot mondott a miniszterelnök. A családi adókedvezmények megemelése volt tulajdonképpen az egyetlen igazán konkrét bejelentés. Egyébként egy olyan hosszú távú víziót vázolt fel, ami még az ő utóbbi időben megszokott beszédeihez képest is igazán terjengős és nagyon messzire tekintő volt. Az utóbbi években Orbán Viktor, amikor hosszabban beszél, akkor rendszeresen nem Magyarországról beszél, hanem a nemzetközi politikai térről, és azon belül is sokszor 1-5 éves távlatokról. Ezúttal meg már 100 évesről. Arról beszélt, hogy hogyan fog megváltozni a történelem menete, hogyan váltja fel a nyugat-európai/amerikai világ primátusát egy keleti dominanciájú világrend. Innentől kezdve azt magyarázta, hogy az ő sajátos, EU-ban szinte egyedülálló politikája ennek a tudásnak a birtokában értelmezendő, és ő ezt az új, akár 100 évig tartó folyamatot készíti elő úgy, hogy a végén Magyarország nyertese legyen az általa világrendszerváltásnak nevezett körülménynek. Ilyen értelemben ez nagyon bátor, profetikus előadás volt, és nagyon jól mutatta azt, hogy a miniszterelnököt most már kevésbé érdekli az, hogy mi történik Magyarországon, mint az, hogy mi történik száz év múlva a nagyvilágban.”

Ablonczy Bálint:
„A 2014-es, illliberalizmusról szóló beszéddel összehasonlítva meglepő volt, hogy a 10 évvel ezelőtti beszéd nagyon a magyar jelenből nőtt ki, és problémákról beszélt: a nemzetközi összefüggések mellett szó volt a bankokról, a devizahitelezésről, az oktatásról, a magyarországi közvagyon helyzetéről, a privatizációról – még a norvég alapról is – tehát nagyon benne volt az éppen aktuális magyar helyzetben. Azt keretezte, arra adott megoldásokat, illetve azt magyarázta. A mostani beszéd lényegében a jövőről szólt, tehát a magyar jelen sok szempontból nem jelent meg benne, és nem problémákat vagy megoldásokat mondott, hanem víziókat, amelyek a dolgok természeténél fogva jóval képlékenyebbek. Az a jelenet bizonyította, hogy nem csak a miniszterelnök szakadt el a kézzelfogható magyar valóságtól, amikor Semjén Zsoltot az RTL Klub megkérdezte a kórházi légkondicionálók helyzetéről, mire a miniszterelnök-helyettes őszinte kacagásban tört ki, érzékeltetve, hogy ezek bagatell problémák. Az a benyomásom, hogy a hétköznapi problémák számukra már nem problémák, pedig a magyar valóság ezekről is szól. Tusnád persze mindig a nagyívű világmegfejtésnek helyszíne, de azok voltak a sikerült, imponáló, sokáig rezonáló beszédek, amelyek valamilyen módon szóltak a magyar valóságról. Ez a beszéd nagyon kevéssé szólt már arról.”

Baj-e, hogy az Európai Parlament kihagyta a pozícióosztásnál a két szélsőjobboldali frakciót?

Ablonczy Bálint:
„A két frakcióra sok-sok millió európai szavazott egy összeurópai testületben – kicsit tehát más a megközelítés, mint egy nemzeti testületben. Ez a sok-sok millió ember ugyanúgy élt a demokratikus véleménynyilvánítás jogával, és az eddigi szokásjog szerint azért megvolt az a rendszer, hogy melyik frakció mekkora, és az alapján mennyi pozíció jár neki. Ezt fölrúgni politikai okok miatt – ez nem tesz jót az európai demokráciának. Ez a morális része. Politikai-taktikai szempontból pedig azért hibás ez a számítás, mert mindig egyszerűbb bevonni a sátorba olyanokat is, akikkel egyébként nem szeretsz együtt dolgozni, vagy nem szeretsz közreműködni, de mégiscsak szocializál az, hogy együtt vagytok. Az, hogy van egy alelnök, vagy vannak bizottsági elnökségek, akár még a patriótáknak is, az még ezt a nagyon furcsa, sok helyről összeeszkábált formációt is rákényszeríti, hogy valamilyen szinten együttműködjön a többiekkel, a többiek is együttműködjenek vele. Úgy azt a játékot, hogy »minket bántanak, mi kívül állunk, ellenünk fenekednek itt a csúnya háttérhatalmi erők«, nem tudnák eljátszani.”

Magyari Péter:
„Méltányolható érv, hogy nem feltétlenül volt nagyon jó és nagyon demokratikus eljárás. Ugyanakkor többségi és ellenzéki oldal minden népképviseleti elven működő rendszerben van – önkormányzatokban, nemzeti parlamentekben. Most úgy tűnik, hogy az Európai Parlament is érvényesítette ezt a logikát. Ab ovo tehát ezt antidemokratikusnak nehéz lenne nevezni. Ráadásul az Európai Unió elég bonyolult szervezet, pont azért, hogy kiegyensúlyozzon mindenféle erőviszonyokat. És például azzal, hogy a magyar kormány képviselői a Tanácsban ott vannak, és egy csomó ügyben vétójoggal rendelkeznek, az kompenzálja a Fideszt azért, mert a parlamentben kevésbé tudja érvényesíteni az akaratát, vagy kisebb befolyása van. Tehát ha valaki otthon kormányoz, akkor valójában nagyon erős jogosítványai vannak az EU-s intézményrendszerben. Még erősebbek is, mintha az Európai Parlamentben a legtöbb bizottsági elnöki tisztséget elvinné, hiszen a Tanács jóval erősebb, mint a Parlament. Lehet teljesen jogos érveket felsorolni arról, hogy ez nem volt szép eljárás, de összességében az EU legitimációs működését és demokratikus rendszerét nem kérdőjelezi meg.”

RENGETEGET BUKHATNAK AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNYEK A KÖZPONTOSÍTOTT INFORMATIKAI KÖZBESZERZÉSEKKEL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2024.08.07.


Az általunk megvizsgált tenderek alapján nem lettek olcsóbbak az állami informatikai beszerzések a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) létrehozása után, sőt. Sok termék ára jóval magasabb, mint a kiskereskedelemben, vagy még éppen megegyezik azzal. A keretszerződések megkötésekor ráadásul a kartellgyanú is felmerül. A DKÜ nem válaszolt érdemben a megkeresésünkre, a kormány szerint pedig az egyedi szerződésekben rögzített ár nem lehet egyedüli mérőszám. A Transparency International Magyarország eljárást fog kezdeményezni a Gazdasági Versenyhivatalnál a cikkünkben bemutatott jelenségek miatt.


„Amíg nincs központi beszerzés, addig általában nagyobb a pazarlás – emellett természetesen igaz, hogy lassabb a folyamat” – írta egy hozzászóló az itcafe.hu oldalán 2019-ben, amikor a portál arról számolt be, hogy létrejött a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ), vagy ahogy a cikk szerzője nevezte: „az informatikai KLIK”. A kommentelő azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna: tapasztalataink szerint ugyanis az állami informatikai beszerzések jelenleg nemhogy olcsók, de kifejezetten drágák – vagyis az intézmények kiadásai aligha csökkentek.

Hiába keresünk hangzatos kormányzati beszámolókat arról, mennyit spórolnak az állami intézmények az informatikai beszerzésekkel, amióta létrehozták a Digitális Kormányzati Ügynökséget – ilyen nyilatkozatok nincsenek. Nem véletlenül. Az Átlátszó közbeszerzési szakértőjének segítségével megvizsgált tenderek és beszerzések alapján ugyanis

a DKÜ-n keresztül beszerezhető termékek ára az esetek jelentős részében vagy jóval magasabb, mint a kiskereskedelemben, vagy még éppen megegyezik azzal.

De mi is az a Digitális Kormányzati Ügynökség? Az informatikai beszerzések központosított beszerzési rendszerét a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelettel hozták létre, amelyben több szervezet felállításáról is határozott a kormány. Ezek közül a kulcsszereplő a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (DKÜ).

Minden rajtuk megy keresztül

Ez a cég felelős a kormány irányítása alatt álló valamennyi költségvetési szerv és az összes állami tulajdonú cég informatikai beszerzéseinek szakmai koordinációjáért. Ami azt jelenti, hogy addig nem vásárolhatnak egyetlen monitort sem, amíg azt a DKÜ jóvá nem hagyta. Továbbá a DKÜ írja ki azokat az óriási értékű keretközbeszerzéseket, amelyek a teljes állami szféra informatikai igényeinek kielégítésére szolgálnak.

A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. honlapja szerint a zrt. létrehozásának célja „annak a szándéka, hogy az informatikai beszerzések egységesítésén keresztül a szervezet átláthatóbbá és rendszerezhetőbbé tegye az állami informatikai kiadásokat, a tervezett és átgondoltabb beszerzésekkel pedig javítsa az állami vállalatok, a közigazgatás, vagy a közműszolgáltatások hatékonyságát.” A DKÜ Zrt. tulajdonosi jogai összességének gyakorlását a Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül a miniszterelnök kabinetfőnöke, jelenleg Rogán Antal látja el.

A folyamat úgy néz ki, hogy amennyiben egy állami szervezet szeretne valamilyen hardvert vagy szoftvert vásárolni, akkor a DKÜ megvizsgálja, be lehet-e azt szerezni a DKÜ által kiírt keretközbeszerzésből. Ha van ilyen elérhető szerződés, akkor az intézmény köteles onnan megrendelni az adott terméket.

A rendszer működése hasonló a Nemzeti Kommunikációs Hivataléhoz (NKOH), amelyről ebben a cikkben írtunk:...

OPERETT

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.08.08.


Hogy pénzért lehet venni mindenféle (ezredes és alezredes) rendfokozatokat a minisztériumtól, annak az a célja állítólag, hogy a „magyar társadalom és a magyar honvédség kapcsolata erősödjék”. Nem tudjuk belátni, miért kellene cimboráknak lennie e két halmaznak, s ez hogyan valósulhatna meg, hogy elmennének-e sörözni így ketten, lányok után kajtatni, vagy tényleg mi. Erősödik bennünk az az érzés, mintha Svejkkel ülnénk a fogdavagonban, és hallgatnánk a történeteket, de ennél azért többről van szó.


Amióta a soknevű ember a miniszter (Szalay, meg Bobrovniczky) mintha visszaröpültünk volna az időben. De nem valami újra tárgyiasult világba, hanem egy operettbe, ahol a primadonna büdös cipőjéből isszák a pezsgőt, parádés kocsival közlekednek, huszároknak képzelik magukat, nem lennék meglepve azon sem, ha a frissen kinevezett főtisztek kéhlek alássan kötőelemekkel kommunikálnának a tyúkszaros udvaron. Ha bevallanák, hogy így is pénzt akartak szerezni, az még enyhíthetne a bűneik súlyán, de az sem sokat. Ebből nem lehet sereget építeni.

Nem tudjuk mi volt a cél, és honnan jött az ihlet, de az eredőnél fölsejlik Novák nacsasszony hites ura, aki, amikor a neje még nem bukott bele a pedofilbotrányba (kegyelem), öthetes kiképzés után lett alezredes, amit akkor állítólag azért kapott, mert a neje nyomán nagy közjogi súlya volt. Viszont, hogy már nincsen neki, drága férjuram mégis megmaradt a címével, holott visszaadhatta volna ő is. De nem tette. Azonban tán innen jött az ötlet, hogy sokan lehetnek olyanok, mint a férj, hogy ettől a cirkusztól érzik magukat férfinak.

Vannak ilyen téveszmék, amelyek leginkább a Horthy-érából erednek, miszerint az egyenruha teszi szívdöglesztő macsóvá az embert, így a soknevű miniszter úgy gondolhatta, ha pénzért kínál kamu rangokat, tülekedni fognak az emberek. Tévedett, amin viszont magunk is jólesően csodálkozunk, mert ezek szerint a társadalmunk érettebb, mint gondoltuk volna, illetve a másik, hihetőbb opció, hogy nincsen neki pénze kisded és infantilis játékokra, mert kell neki kalács helyett zsömlére. Akinek meg sok van, az inkább a jachtjával szerez nőt...

TIM WALZ, DEMOKRATA ALELNÖKJELÖLT DIKTÁTORKÉNT JELLEMEZTE ORBÁNT ÉS PUTYINT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2024.08.08.


Tim Walz, Orbán Viktorról azt állította még a jelölése előtt, hogy nem tekinthető demokrata vezetőnek. Sőt, továbbment: "a szövetségeseinket tisztelő külpolitika nem lehet olyan, hogy diktátoroknál nyalja be magát, mint Putyin vagy Orbán" – írja a Politico.


A Politico alapos kutatómunkát végzett és kiderítette, hogy Kamala Harris frissen megnevezett alelnökjelöltje, Tim Walz, Orbán Viktorról azt állította a Trump-párti Fox News-nak még a jelölése előtt, hogy nem tekinthető demokrata vezetőnek. Sőt, továbbment: "a szövetségeseinket tisztelő külpolitika nem lehet olyan, hogy diktátoroknál nyalja be magát, mint Putyin vagy Orbán". Utalt ezzel Trumpra és az ő alelnökjelöltjére, J.D. Vance-re. Biden elnöknél is messzebb ment így a demokrata Walz, mert előbbi márciusban úgy fogalmazott, hogy Orbán nem gondolja működőképesnek a demokráciát, ezért halad a diktatúra felé. Ami persze megbotránkoztatta a magyar kormányt, amelyik nem csinál titkot abból, hogy Trumpot és holdudvarát támogatja. A két alelnök között elég nyilvánvaló a különbség, merthogy J.D. Vance nemegyszer szuperlatívuszokban nyilatkozott Orbán politikájáról, a felsőoktatási intézkedéseitől kezdve (itt nyilván a CEU megszüntetésére és az egyetemekre beültetett kormánytagokra gondolt), Orbán családpolitikáján át egészen a "no-woke zóna" politikájáig. Vance már korábban is kifejtette, követendő példának tartja többek között azt, Orbán nem ad állami támogatást annak az egyetemnek, ahol a gender- vagy éppen az ún. kritikus fajelméletet tanítják, illetve a woke mozgalmat éltetik. Vance megvédte Orbán Kína-politikáját is, mondván, teszi ezt a magyar kormányfő részben azért, mert az amerikai vezetés nem képes okos döntéseket hozni e téren. A Politico kigyűjtötte Trumpnak a republikánus konvención elmondott nagybeszédéből az Orbánra vonatkozó részeket is, miszerint Magyarország azért erős ország, mert erőskezű, nagyhatalmú vezetője van. Kemény fickó Orbán. A média épp ezért nem kedveli.

Lettország is kifogásolja a magyar vízumintézkedést

Lettország tiltakozik a magyar kormány legutóbbi intézkedése miatt, amely lehetővé teszi ellenőrzés nélkül beengedni az EU területére az agresszor orosz és belorusz állampolgárokat, és kérésük ellenére nem hajlandó változtatni ezen – mondta el a The Baltic Timesnak a lett külügyminiszter, Baiba Braze. Ezért az Európai Bizottság véleményét ők is kikérték, 70 uniós parlamenti képviselővel együtt, mert az orbáni döntésnek az EU biztonságát veszélyeztető következményei lehetnek. Bíznak abban, hogy intézkedik a bizottság, s nem hagyja ennyiben az ügyet, hisz ezzel törvényt sért a magyar kormány. A belügyekért felelős uniós biztos, Ylva Johansson levélben szólította fel a magyar kormányt intézkedése megindoklására, illetve egyre többen vélik úgy az európai vezetők közül, hogy határellenőrzést szükséges bevezetni Magyarországgal szemben.

Ennek kapcsán a Schengen News Report megtudta, hogy a biztos még mindig nem kapott választ Orbánéktól a felszólító levélre, igaz, augusztus 19-i határidőt jelölt meg benne. S már 67 képviselő követeli azt, hogy zárják ki Magyarországot a schengeni zónából, ha nem hajlandó megváltoztatni ezt a vízumpolitikát.

Ugyanezen a portálon találtam egy statisztikát is arról, hogy mely országokban számítanak a leginkább az EU-ba belépni szándékozók az ún. schengeni vízumra. A legtöbb kínait Németország engedte be 2023-ban, a kérelmek 97 százalékát hagyta jóvá. Az oroszok beengedésében viszont Lengyelország áll az élen: a jelentkezők több mint 99 százaléka pozitív elbírálásban részesült. Magyarország nem szerepel a listán, pontosabban az első 5 helyen, ahol ott van Izland, Szlovákia Olaszország és Csehország is – a Schengen News Report összesítésében.

Az orosz propagandát nem vizsgálja a Szuverenitásvédelmi Hivatal


A lengyel TVP
portálon ismertetik a Szuverenitásvédelmi Hivatal legújabb beijesztését, a Transparency International és az Átlátszó elleni újabb bevetésüket, amely során azt kutatják árgus szemekkel, hogy milyen külföldi pénzekből tartják fenn magukat. Kárpáti Márton, a Telex igazgatóságának elnöke ennek kapcsán arra az égbekiáltó ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy azt bezzeg nem vizsgálja a hatóság, hogy a közmédia felmondja az orosz propagandát. Azt sem, hogy a közösségi hálón dolgozó újságírók és influenszerek mennyi támogatást kapnak a kormánytól, hogy az oroszok narratíváját hirdessék és népszerűsítsék.

L.RITÓK NÓRA: A MEGTAPASZTALÁSOK JELENTŐSÉGE

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2024.08.02.


A tapasztalatok értelmezése sokat segít abban, hogy önmagunkat is elhelyezzük, és gondolkodhassunk azon, milyen viszonyunk van a dolgokhoz. Ha mondják nekünk, vagy elolvassuk valahol, az nem hat olyan erővel, mintha magunk is megtapasztaljuk.

Szóval, az “okos ember más kárán tanul” nagyon sokszor nem jön be. Ugyanazokat a hibákat gondolkodás nélkül elkövetjük, amiket másoknál esetleg ki is elemeztünk. Mennyit kell gyakorolni a gyerekeknél is ezt….és a felnőtteknél is, ahol gyerekkorban kimaradt a beépülése. És folyamatosan “ébernek” kell lenni ebben, mert így csökkenthetjük a kockázatokat magunk körül. És körülöttük is.

Egyébként is minden viszonyítás kérdése. Aki jó körülmények között él, az is hajlamos siránkozni, hogy milyen rossz neki valamilyen területen. Aztán, mikor mondjuk eljön az alapítványhoz, és belelát abba, mit jelent pl. a lakhatási szegénység, milyen mélységei vannak, átértékeli a helyzetét. Sokszor kapok ilyen visszajelzést a látogatások után.

Sokan szeretnék ezt a gyereknevelésük szolgálatába is állítani, egy látogatással “rádöbbenteni” a gyereküket arra, hogy becsüljék meg a helyzetüket, legyenek hálásak a szüleiknek, akik azt lehetővé teszik számukra, stb. De az ilyen “rádöbbentések” egyik irányban sem működnek. A nevelés ennél hosszabb, következetesebb hatások mentén tud eredményt felmutatni.

“Az ő baja, nem az én bajom” viszonyulás persze nem egy jó alap a közösségi értékrend kialakításához, a szolidaritás megalapozásához, természetessé tételéhez. Ahol már hosszú idő óta a szegénységben épülnek fel a túlélési stratégiák, ott az összehasonlítások megtapasztalása nehezen működik. És nehéz is a “kinek nehezebb”? kérdése. Aki pl. beosztással próbál élni, az ritkábban kerül krízishelyzetbe. De ez azért van, mert megtapasztalta, hogy pillanatok alatt kerülhet megoldhatatlan helyzetbe, és ezt megtanulta, akár a mi segítségünkkel, hogy megelőzhető, ha van némi tartaléka.

Aki meg nem így él, az úgy ítéli meg, neki nehezebb. Még akkor is, ha a jövedelme esetleg több valamivel, de abból nem képes tartalékot képezni, és úgy éli meg, hogy őt kell támogatni, segíteni. Mert ő van bajban.

Emlékszem, mikor 15 éve szembesültem ezzel, agresszívan olvasták a faluban a fejemre, hogy “maga csak azoknak segít, akik mocsokban élnek, nem csinálnak semmit… mi meg, akik dolgozunk, rendet tartunk a ház körül, dolgozunk a kertben, mi meg nem számíthatunk semmire…. Maga szerint ez igazságos?”

Bár azt is tudom már rég, hogy az igazságosság az nagyon szubjektív dolog, és órási munka, mire ebben konszenzusra jut egy közösség. Mert a maga szempontjából mindenkinek igaza van. Azt meg megértetni, hogy vannak önfenntartási képességek, amivel nem mindenki egyformán bír, képtelenség.

Kinek könnyebb? Az asszonynak, aki egyedül neveli a gyerekeit, vagy akinek van párja? Ez sem egy egyszerű kérdés, mert nagyban meghatározza, hogy milyen az a pár? Ahol családon belüli erőszak van, vagy az alkohol mindennapos kockázatot jelent, nem biztos, hogy nem nehezebb, mintha egyedül lenne. Mert úgy kiszámíthatóbban tudja szervezni az életét.

A betegséggel kapcsolatban talán a megértés erősebb. Persze az is lényeges, hogy ezt ki, hogy viseli. Az apró termetű asszony, akinek sosem volt egyszerű az élete, pl. hihetetlen erőről tesz tanúbizonyságot. A generációs szegénységben gyakori magas vérnyomás mellé nála pár éve cukorbetegség is társult, aminek következménye az elfekélyesedő láb, amit aztán amputálni kellett.

Amikor meghallottuk, milyen műtét vár rá, sokat beszéltünk róla. Nagyon szeretjük, korábban munkatársunk is volt, szívesen dolgozott a kertben, kerülte a konfliktusokat, nem “kavart” sosem, és a bonyolult családi viszonyait is igyekezett mindig kezelni, belül tartani a családon. Néha magunk sem értettük, hogy bírja el azt a sok lelki terhet…és most tessék, elveszíti az egyik lábát. Mi lesz így vele?

A műtét és a rehabilitáció után hazamehetett… és a falunapon, a főzőversenybe jelentkezett a család. Nem is hittem a szememnek, mikor megláttam. Elfogadta a helyzetet, és látszott, igyekszik a legtöbbet kihozni belőle. Aztán voltam náluk is, otthon. A fia épp kifestette a szobát, akkor adtunk festéket tisztasági meszelésre nekik is. Ő pedig épp ebédet készített… a kerekesszék a tűzhely mellett volt, és a hagymát darabolta. Sokan el sem tudják képzelni, hogy lehet így, lakhatási szegénységben, vezetékes víz nélkül, egy szétesett családban működni és működtetni azt tovább. De lehet.

Most valahogy erősebbnek tűnik, mint korábban. Most valahogy a család is másképp viszonyul hozzá és egymáshoz is. Összetartóbban, odafigyelőbben.

Tele vagyunk nehéz élethelyzetekkel. Sok történés előtt értetlenül állunk, a mi szocializációnkban nem tudunk elképzelni sem bizonyos helyzeteket, de nem ítélkezhetünk. Persze sokszor nem bírjuk, felfedjük a kockázatot, az előre megjósolható történéseket, de ezek nem találnak értő fülekre. Csak a saját megtapasztalások. A következtetések levonása pedig szintén elmarad, pedig így a tanulás lehetősége is elvész.

Mit lehet hát tenni? Felfűzni a megtapasztalásokat, végigvezetni a folyamatokat, és folyamatosan emlékeztetni rá őket.

Megértőnek lenni, és folyamatosan próbálni terelni az embereket annak az értékrendnek az irányába, amiben a közösség meg tud állapodni. Amiben először csak azt tudjuk megfogalmazni, mi az amitől elhatárolódunk. Aztán lehet abba az irányba is fordulni, hogy mi az, amivel egyetértünk, amit akarunk. Ha ez megfogalmazódott, lehet tenni is érte. Ezt kell gyakorolni, míg be nem épül.

Az, hogy ez mikor vehető biztosra, nehéz kérdés. De jól emlékszem egy ilyen sokadik megtapasztalt, mindig egy családból gerjesztett konfliktushelyzetre… már több mint egy éve nincs ilyen körülöttük. Akkor, az egyik ilyen “emlékeztető” beszélgetés után mondta az asszony: “Átgondoltam….azt hiszem, igaza van. Már sokszor jártam így. Nem érdemes ezen cirkuszolni. Kinek lesz jobb? Csak felhúzom magam… annak meg mi értelme van? Jobb a békesség…”

De még nem dőlhetünk hátra náluk sem… “Ébernek” kell lenni. És ismételni, gyakorolni, elemezni és emlékeztetni folyamatosan, újra és újra.