FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2025.07.11.
„Terjed valami irracionális, tehát tényekkel nem igazolható Fidesz-ellenesség a fiatalok körében” – mondta Lázár János, és ezzel az egy mondattal egyszerre sértette meg a fiatalokat, a logikát, az érveléstant és a valóságot. Az irracionalitás hangsúlyozásával Lázár nem kevesebbet állít, mint hogy a magyar fiatalok a tudomány, a logika és a józan ész ellen fordultak, legalábbis amikor nem őt és nem az övéit választják.
Egy jelenséget irracionálisnak minősíteni lehet személyes vélemény, de nem helyettesíti az érvelést. Ám ha valaki ezt úgy folytatja, hogy „tehát tényekkel nem igazolható”, az már logikai képtelenség: egy irracionális vagy érzelmi reakció ugyanis nem cáfolja azt, hogy közben lehet annak valós oka is. Olyan ez, mintha azt mondaná Lázár: „Szomorú volt, tehát biztosan nem történt vele semmi rossz.”
Az „irracionális” nem azonos a „tényekkel nem igazolható” állítással. Egy vélemény lehet érzelmi-szenzitív alapú, mégis alátámaszthatják tények – például, hogy „rühellem ezt a bűnszövetkezet-rezsimet”, ahol a tanár inkább Londonban mosogat, mint hogy itthon megalázva vegetáljon, ahol az egyetemet fideszes alapítványba lopják ki, ahol a Diákvárosból kínai kémközpontot csinálnak, vagy ahol a fél Balaton magántóvá vált. És fordítva: attól, hogy valaki hisz a Fidesznek, még nem következik, hogy tények igazolják, legfeljebb egyszer valóban kevesebbet fizetett a gázért, mielőtt háromszorosára emelték.
Ráadásul számos olyan állítás létezik, amit nem lehet tényekkel, empirikusan igazolni, mégsem irracionális: ilyen az ízlés, az erkölcsi ítélet vagy a politikai meggyőződés. Lázár kijelentése tehát hamis dichotómiát állít fel: mintha egy vélemény vagy tényekkel igazolható, vagy irracionális volna. Ez filozófiailag és tapasztalatilag is téves. A politikai attitűd összetett: tapasztalatból, benyomásból, igazságérzetből és emlékezetből áll – nem csupán statisztikából.
A „tehát” ebben a mondatban nem következtetés, hanem menekülési kísérlet a gondolkodás és az érvelés elől. Úgy tesz, mintha az irracionalitásból következne, hogy nincs igazság a fiatalok kritikájában, pedig a mondat csak egy logikának maszkírozott cinikus hatalmi legyintés. Körkörös retorikai bűvészkedés, amellyel azt akarja mondani Lázár, hogy „a fiatalok marhaságokat hordanak össze, tehát nem kell komolyan venni őket.”
Ez nem érvelés. Ez frusztrált dühöngés.
De nézzük meg az „irracionális” szó használatát is. Milyen elegáns, milyen higgadtan fölényes. Olyan, mintha a hatalom nem megsértődne a kritikára, hanem egyszerűen klinikai esetté nyilvánítaná azt. Mint amikor a rendszer nem vitázik veled, csak rábélyegzi a kartonodra: hisztérikus, kezelhetetlen, alkalmatlan. Vagyis nem a rendszer hibás, hanem az állampolgár kretén.
Ez a retorika régről ismert: amikor valaki nem ért veled egyet, ne vitatkozz vele, hanem diagnosztizáld. Ha tiltakozik, az hiszti. Ha nem szavaz rád, akkor félrevezetett. Ha elmegy innen, akkor áruló. Ha marad és kritizál, az pedig egyszerűen értelmezhetetlen. A hatalom – s benne Lázár – számára ez a magatartás kívül esik a fogalmi készleten, ezért csak fogalmi zűrzavarként képesek mindezt értelmezni.
És Lázár logikája szerint minden Fidesz-ellenes megnyilvánulás valami sötét, érthetetlen ösztönreakció. Mint a farkasüvöltés. Mint az atavisztikus zavar: ősösztön, civilizálatlan pánik. De hát mivel is lehet igazolni azt, hogy valaki nem kér a közpénzből lett magánvagyonból, a tankönyvben hamisított történelemből, a pártkatonából lett főügyész pártatlanságából, a keresztény-nemzetinek hazudott, díszletszerű giccstömegből, a tudás és a kritikai gondolkodás üldözéséből, a tanáralázásokból, az egypárti diktatúrából, a totálisan működésképtelenné vált országból. Miféle irracionalitás vezeti azt, aki csak annyit akar, hogy lehessen tanulni, dolgozni, élni és gondolkodni?
Ez nem irracionalitás. Ez tapasztalat. Ez a közérzet, amit a Fidesz alakított ki.
A fiatalok nem szürreális vagy dadaista lázálomból gyűlölik a Fideszt, hanem a rendeletek, törvények, megszorítások és arrogáns hatalmi tempó miatt. Azért, mert ma Magyarországon azok, akik a legnagyobb pénzek fölött diszponálnak, következmények nélkül és a legpofátlanabb, legszemérmetlenebb gátlástalansággal fosztják ki a közt, az MNB-t, az EU-t, a jogállamot, és közben még ők beszélnek racionalitásról.
És hogy mindez nem igazolható tényekkel?
Nos, akkor küldjük ki Lázár Jánost a való életbe. Üljön be egy diákkal egy penészes albérletbe, amit egy fideszes háttérember-cég bérbe ad, dupla áron. Próbáljon elhelyezkedni friss diplomával, miközben az állások már előre le vannak osztva saját körön belül, rokonok, strómanok, csókosok gyermekei között. Próbáljon tanárként megélni, miközben a bértáblát épp annyira becsülik, mint a tananyagot. Próbáljon kutatni úgy, hogy a pályázathoz előbb ki kell kérni a politikai eredményt. Próbáljon újságot írni úgy, hogy a feltett kérdés is már lázadásnak minősül. Próbáljon közgazdászként elemzést írni úgy, hogy ne kelljen előtte megnéznie, mit mondott Orbán az évértékelőn. Próbáljon egyetemen oktatni, ahol a kurzus akkor kap zöld utat, ha nem zavarja meg a minisztérium selyempárnára rajzolt világlátását.
És ha ezután is azt gondolja, hogy a fiatalok irracionálisak, akkor valójában nem a valósággal vitázik, hanem saját hatalmi képzelgéseivel beszélget egy zárt szobában. Ő maga pedig már nem vitapartner, csak saját tekintélyének árnyképe – egy propaganda által megrajzolt torz önkép a falon.
