Szerző: Lengyel László, Sz. Bíró Zoltán és Szenes Zoltán
2025.07.13.
Sz. Bíró Zoltán (Sz. B. Z.): Putyin abban bízik, hogy a trumpi ajánlatnál jobb feltételekkel fejezi be a háborút. Ebben részben az a fajta trumpi magatartás erősítheti meg, hogy időről időre fenyegetőzik, de ennél többet soha nem tesz, részben pedig az, hogy az orosz hadseregnek májustól sikerült a korábbiaknál lényegesen nagyobb területet elfoglalnia. Azt gondolja, hogy ez a trend a következő hónapokban sem törik meg. De ebben a háborúban volt már példa arra, amikor egy ígéretesnek tűnő trend megtört. Most is megtörténhet.
A háború nem tudta megtörni az ukránokat. 82 százalékuk – a legfrissebb felmérés szerint – elfogadhatatlannak tartja az orosz feltételeket, hogy az ukrán hadsereg létszámát és fegyverzetét jelentősen korlátozzák, hogy Ukrajna örökre mondjon le a NATO-csatlakozásról, hogy Kijev de jure ismerje el az oroszok által részben vagy csaknem egészében megszállt négy keleti, illetve délkeleti megye, továbbá a Krím félsziget Oroszországhoz tartozását. Nem fogadják el a szankciók feloldását sem. Putyin láthatóan azzal sem számol, hogy az Ovális Irodában történtek, illetve azok után, hogy nyilvánvalóvá vált, az Egyesült Államok támogatására a korábbiaknál jóval kevésbé számíthatnak, az ukránok megmakacsolták magukat. Zelenszkij népszerűsége újra növekedni kezdett. Az ukránok 60 százaléka kész addig folytatni a háborút, amíg erre szükség van...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.