2016. március 2., szerda

"NEM AZOKNAK SEGÍT A CSOK, AKIKNEK A LEGNAGYOBB SZÜKSÉGÜK LENNE RÁ"

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2016.03.02.


A lakástámogatás önmagában nem segíti elő a demográfiai növekedést, a CSOK jelenlegi formája pedig akár növelheti is a társadalmi egyenlőtlenségeket, állítja dr. Szikra Dorottya, a Családpolitikák változóban című kötet egyik szerzője, az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika tanszékének adjunktusa.
 
Mi lehet az oka annak, hogy csak fokozatosan kerülnek napvilágra információk a Családi Otthonteremtési Kedvezményről (CSOK)?
 
A háttérben húzódó okokban nem lehetünk teljesen biztosak, hiszen ezekhez kormányzati körökből kellene információt szerezni. Meglátásom szerint azonban ennek a „csepegtetéses” információközlésnek két oka lehet. Az egyik a közbeszéd politikai okokból való tematizálása. Erre jó példa a 2013-as népesedési csomag is, amit aztán 2014-ben részletekben jelentettek be. Ebből is arra következtethetünk, hogy a fokozatos információátadásban kormányunk jól bevett kommunikációs stratégiája.
 
A másik ok az előkészítettség hiányában keresendő. A CSOK-ot megelőző anyagok nem elérhetőek, így előfordulhat az is, hogy nincsen rendesen előkészítve a program, vagyis a közvélemény reakciója alapján halad előre a kormány. Mindenképpen tény azonban, hogy az előkészítetlen törvényeket egyfolytában korrigálni kell, mivel időközben derülnek ki olyan információk, mint a, a túl magas költségek, vagy a célközönséghez való elérés nehézségei...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.