2016. február 9., kedd

TITKOLT KORMÁNYHATÁROZAT ALAPJÁN ÉPÜLHET A SZOMBATHELYI STADION 4,3 MILLIÁRD FORINTTAL DRÁGÁBBAN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Átlátszó
2016.02.08.


Eredetileg 8,8 milliárd forintot szántak az új szombathelyi stadionra, de a legalacsonyabb ajánlat is 13,1 milliárd volt. A kiíró önkormányzati cég ügyvezetője úgy döntött, ennyiért is szerződik: egy 5,6 milliárd forintot ígérő minisztériumi levélre, illetve az abban szereplő kormányhatározatra hivatkozott. Csakhogy az egy úgynevezett 2000-es, vagyis nem nyilvános kormányhatározat. A stadiont a Swietelsky-ZÁÉV konzorcium építi: az előbbi testvércége éppen a szombathelyi Haladás névadó szponzora, utóbbi pedig Budapesten is kapott megbízást stadionépítésre.

Ahogy azt lehetett látni a költségvetési tervekből, 2016 valóban a stadionok éve lesz Magyarországon: szeptemberre elkészül az MTK új otthona, áprilisra lebontják a székesfehérvári Sóstói Stadiont, nemrég pedig kihirdették a szombathelyi stadion kivitelezésére kiírt eljárás nyertesét, és a munkagépek az elmúlt napokban neki is estek a lelátóknak.

Szombathelyen nagyot álmodnak, a kiírás szerint a 8656 ülőhelyes, teljesen fedett lelátójú stadionnal együtt egy 500 nézőt befogadni képes kézilabdapályát és egy gyakorló csarnokot is magába foglaló sportkomplexum épül a városban.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.