2017. február 27., hétfő

BLÖFFORSZÁG

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.02.26.



Fürjes Balázs, a vizes vb-ért felelős kormánybiztos azt mondta a tévében, hogy a Dagály uszoda látványterve csak blöff volt. Ezzel akarták elnyerni a nemzetközi szövetség tetszését, de valójában tudták, hogy nem ilyet fognak építeni, hanem olyat, amit végül felépítettek. Vagyis egy korszerű, tetszetős, minden szempontból kiváló épület helyett egy bádogdobozhoz hasonlító valamit.

A kormánybiztos ezzel azt is elismerte, hogy szándékosan vezették félre a nemzetközi úszószövetséget, mert így akartak előnyökhöz jutni másokkal szemben. Blöff volt tehát a szép terv, amit előkaptak valahonnan. Maguk sem gondolták komolyan. Talán kimásolták egy szaklapból, kölcsönvették egy kolléga munkájából. Ráadásul a vizes vb költségei is négyszeresére emelkedtek, az eredetileg 25 milliárd forintos összeg 100 milliárdra nőtt. Ez is blöff volt tehát, amit nem kell komolyan venni, mert nem azért mondjuk, mintha így is gondolnánk.

Ez a Nemzeti Együttblöffölés Rendszere. Ahol nem a teljesítmény számít, hanem az, amit teljesítménynek hazudunk. Átverünk másokat, fifikásan próbálunk előnyökhöz jutni, s közben még büszkék is vagyunk magunkra, hogy milyen ügyesek voltunk. Más országokban is vannak ügyesek, de őket ott ügyeskedőnek nevezik és nem a vállukat lapogatják, hanem megbélyegzik. Nem dicséretet kapnak, hanem pénzbüntetést, súlyosabb esetben börtönbe kerülnek.

Nálunk minden másképp van, amin nincs mit csodálkozni. Orbán már évekkel ezelőtt elkotyogta a hazánkban állomásozó nagykövetek előtt, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.