2017. szeptember 22., péntek

MATOLCSY FÁRADHATATLANUL SÜKETEL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Hajnal Éva
2017.09.21.


Matolcsy Gyurka, aki ugye magánvállalkozásként tekint az ország jegybankjára és úgy is futtatja azt, még mindig nem szállt ki a narancsosok “ki tud nagyobb marhaságot mondani?” versenyéből. Mivel Magyarország jól teljesít és van pénz fosásig, ezért két “megfontolt”, de nekünk milliárdokba kerülő ingatlan tranzakció között, hagy magának időt nyilatkozatokra is, hogy ne felejthessük el, mekkora pénzügyi géniusz veszett el benne.

A Budapesti Értéktőzsde középvállalatok növekedéséről tartott rendezvényén 2017. szeptember 20-án a piros pöttyös seggű bonviván egyebek között azt találta mondani, hogy 2010 óta olyan útra tért az ország, aminek a végén a bőség kora, egy új aranykor köszönthet be Magyarországon, részben azért, mert az Európai Unió leghatékonyabb válságkezelését hajtottuk végre, ennek segítségével növekedési fordulat történt.

Mondanunk sem kell, hogy a jegybankelnök persze nem az Euro és a magyar Forint árfolyam megemlítésével indította a beszédét, ám megállapította, hogy nőtt az ország versenyképessége, csak hát a globális rangsorok nem elég alaposak.

Az meg sem fordult Matolcsy kicsi kis fejében, hogy az Európai Unió kegyelemkenyerén élünk és működésképtelen porcelán gazdaságunk van. Nem is igen lesz ez másképpen, mivel nincsen megfizetett és emberszámba vett munkaerő az országban, így eleve bukásra van ítélve az egész kóceráj. Azt sem fogja fel, hogy az EU-s támogatások nélkül bizony minden egyes évben csökkenne a GDP Magyarországon.

Matolcsy mégis a “huhogó baglyoknak” azt üzente, hogy “nincs igazuk, mert Magyarország versenyképessége igenis javult 2010 óta, a globális rangsorok ugyanis több fontos tényezőt nem vesznek figyelembe, számos szubjektív tényezőre alapozva vizsgálódnak, viszont az MNB által végzett kutatások 90 százalékban tényeken alapulnak.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.