2018. február 28., szerda

ORBÁN NEM ÉLHET ELLENSÉG NÉLKÜL

VÁROSI KURÍR 
- GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG
Szerző: Andrew_s
2018.02.28.


Az ellenségkép átcsiszolása lehet most a Fidesz hangulatfelelőseinek házi feladata. Lehetőleg úgy, hogy a Hódmezővásárhelyen történteket is megindokolják, és elfoglalják a kommunikációs helyet is a korrupciós történetek elől, és lehetőleg minden más kínos kérdés elől is.

Zsigerből meghirdetett békemenet


A kormánypárt hipermozgásossá vált a hódmezővásárhelyi fiaskó után. A helyzet akkor is figyelemre méltó, ha kissé elhamarkodott lenne azt országosra extrapolálni. A hódmezővásárhelyi helyzetet nem. Noha a Fidesz láthatóan nekikészült az országos kommunikációnak.

Két kipróbált káderükkel is hangulati főpróbát tartattak. Az egyik Bayer Zsolt volt, aki zsigerből meghirdetett egy békemenetet. Több kérdés is felmerülhet ezzel kapcsolatban. Egyike az lehetne, hogy miért március idusára szervezik? Hátha most fog befagyni a Duna. Mert igazán stílszerű nyilván egy királyválasztással egybekötött békemenet lenne. Noha, esetleg vihetnek magukkal hordozható jégtáblákat. Egy amolyan instant királyválasztáshoz. Természetesen teljesen spontán módon felvetve a békemenet transzparensei alatt.
A papagájkommandó már készülődik

De, hogy komolyan vegyük a helyzetet, át is lapozhatunk Bencsik András javaslatára, akinek éppen most szúrt szemet a sorosozás. Legalábbis elkezdte fejtegetni, hogy elemi iskolai szintű, és teljesen fölösleges. Mármint Soros György emlegetése. Furcsa módon, egészen eddig ez az ellenségkép teljesen rendben lehetett neki. Túl sok tiltakozást nem lehetett tőle olvasni. Holott határozottan takarékosabb megoldás lett volna, ha nem szórják a pénzt a plakátokra. Amely a jelek szerint, mégis csak jó bevétel lehetett valakiknek. Jelige: „tart, ameddig tart a kampány”.

Az egyik káder tehát belengette a békemenetet, hogy a kormánypárt decibelharcosai gyúrhassanak rá. A másik káder pedig bejelentette, hogy a felkészüléshez hamarosan új vezérszólam jön. Szó szerint. Amennyiben Pannónia önjelölt vezére maj’ kihirdeti a legfrissebb szólamot a papagájkommandónak. Mert valamit csak kell majd szajkózni a választásokig. Nagyjából az is sejthető, hogy az ellenségképek átcsiszolása lehet most a Fidesz hangulatfelelőseinek házi feladata. Lehetőleg úgy, hogy a Hódmezővásárhelyen történteket is megindokolják, és elfoglalják a kommunikációs helyet is a korrupciós történetek elől, és lehetőleg minden más kínos kérdés elől is.

Ehhez szinte bizonyosan rá kell licitálni mindarra, ami eddig belefért a képbe. Mert ellenkező esetben nem viszi át a gyűlöletre szocializálódott hívek ingerküszöbét. Meg egyébként is, kell egy, Soros Györgynél is szélesebb körben kinevezhető ellenség. Ráadásul olyan kört érintve, amelynek a tagjai bárki számára láthatók, felfoghatók, és nem csak a hipotetikus lázálom szintjén realizálhatók. Akkor is, ha Szijjártó még le van maradva egy kanyarral, és beleragadt a korábbi kommunikációba. Miközben persze számíthatunk egyes elemek átvételére is a korábbi panelek közül. Így a civil szervezetek elleni fellépés szinte biztosan ott marad a palettán. Hacsak a most anti-sorosozós Bencsik meg nem világosul, hogy az anti-ételosztós Bencsik is hülyeségeket beszélt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.