2019. március 3., vasárnap

GULYÁS GERGELY BERLINBEN MEGÍGÉRTE, HOGY NEMSOKÁRA LESZEDIK A PLAKÁTOKAT, DE EZ NEM BIZTOS, HOGY ELÉG LESZ

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2019.03.02.


- Hét ország kilenc pártja kérte hivatalosan péntek estig az EPP-ből, hogy zárják ki a Fideszt. Ez bőven elég a folyamat elindítására, és új csatlakozók is jöhetnek még. Hasonlóra soha nem volt még példa a néppárt történetében.

- A Soros-Juncker kampány a Fideszt eddig védelmező német kereszténydemokrata pártokban is komoly ellenérzéseket keltett, főleg mert novemberben a fideszesek még azt ígérték, hogy az EP-választásig már nem okoznak újabb botrányt.
- Ugyanakkor az EPP legnagyobb pártjai egyelőre kivárnak. Azt se akarja a néppárt vezetése, hogy a belső vita gyengítse a szervezetet a kampányban, vagy hogy képviselői mandátumokat veszítsen a frakció.
- A néppárt március 20-i politikai közgyűlése határozhat majd az ügyben.
- A Fidesz titokban követséget küldött kedden Berlinbe, hogy kibékítse az EPP legerősebb pártját, a CDU-t. Úgy tudjuk, hogy Gulyás Gergely megígérte, március 15. után leszedik a plakátokat.
- Manfred Weber, a néppárt német csúcsjelöltje pénteken ennél gyorsabb lépésre, és bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort.

Péntekre összegyűlt a megfelelő számú kezdeményezés az Európai Néppártban (EPP), ami alapján napirendre kell venni a Fidesz kizárását a szövetségből. Öt országból legalább hét pártnak kellett ezt kezdeményeznie, és március elsején már két belga, két svéd, és egy - egy holland, luxemburgi, portugál, finn és görög párttal ez össze is jött, sőt úgy tűnik, hogy egy dán párt is csatlakozik.

Az EPP legnagyobb pártjai azonban eddig nem tették le a garast. Árulkodó ugyanakkor az is, hogy nem is sietett egyelőre egyik EPP-s párt sem a Fidesz védelmére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.