2019. március 3., vasárnap

HAT /-HET

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.03.03.


A ható igék kora jött el, teli veszedelmekkel a kurvaélet, mert minden lehet. “Korrupciógyanús ügyekbe keveredhet a későbbiekben Dobrev Klára.” – mint azt a hirado.hu elmagyarázta nekünk, valamint G. Fodor is kifejtette abbéli aggályát, hogy “…akár baloldali szavazókká is válhatnak a migránsok”. Vagy pediglen nem. Ezen a tempón haladva a bozótosban, miniszterügynök elvtársnak lekonyulhat a füle, amikor a képibe fütyölnek, illetőleg Kövér pedellusnak lepotyoghat a bajusza, ha pofán vágják. S végezetül, mind az egész fideszcsürhe börtönbe vonulhat, ha egyszer vége lesz a mostani mókának és kacagásnak.

Nyelvészek köteteket írnak erről az igefajtáról, a migráncsok, midőn tanulják csudálatos anyanyelvünket, hogy elveszejtsenek minket, ebbe hülyülnek bele, a magyar általános iskolásnak azonban elég annyit tudni, hogy a ható ige az ige egyik fajtája, amely azt fejezi ki, hogy az alanynak lehetősége van az igével kifejezett cselekvés elvégzésére (Ez így már egy pirospont). Tehát, megtehetné, ha akarná, de ki a rosseb tudja, megteszi-e. A történelem viharai, hasi görcsök vagy azok hiánya, a széljárás és a vízállásjelentés mind-mind befolyásolja, mi lesz, csak országot vezetni nem lehet így. Hülyíteni az egybites szavazót persze igen, takonynak lenni még inkább.

A nyelvieken túl pszichológiai vonzata is van ennek az igefajtának, amikor belengi a környezetét a bizonytalanság érzete. Félelmet lehet kelteni vele, mint mikor a troglodita reszketett az ismeretlentől, s gyógyírül megteremtette magának Istent. Hasonló szándékok munkálnak itt is, Dobrev korrumpálódhat, a migráncs szavazhat, az ég leszakadhat és a csillagok is a nyakunkba potyoghatnak a freskóról, ámde Orbán Viktor Mihály óvó karja, öle, térde körénk borul, és akkor jó lesz. Nincs nagyobb ocsmányság, mint tudatlanságban tartani az embereket, majd erre alapozva manipulálni őket. Ez aljatempó, de a mi kis saját bejáratú fasisztáinktól mi mást is várhatnánk, ugye...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.