2019. március 30., szombat

MIUTÁN A BULINEGYED KINYÍRTA A PIACOT, A FIDESZES KERÜLETVEZETÉS ÁLLÍTÓLAG MULATÓKAT TELEPÍTENE A PATINÁS ÉPÜLETBE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2019.03.30.


Az ellenzék szerint szórakozóhelyeket engedett volna a kerületi önkormányzat a százmilliókért felújított vásárcsarnokba, amit épp a bulinegyed tesz tönkre.

A tiltakozások hatására a jelek szerint visszavonulót fújt a VII. kerületi önkormányzat: a hétfői bizottsági ülésen visszavonta ugyanis a Klauzál téri vásárcsarnok működési rendjének azt a módosítását, amely lehetővé tette volna, hogy akár éjfélig nyitva tartó, éjszakai szórakozóhely nyílhasson a piac területén. Ezzel együtt a környéken élők nem nyugodtak meg, továbbra is tartanak attól, hogy szórakozóhellyé válhat a piac. Olyannyira, hogy van, aki aláírásgyűjtésbe kezd. Mindez jól mutatja, mára sem ért véget a csarnok kálváriája. 

Pedig 2015-ben még úgy tűnt, hogy rendeződik végre a nagy múltú csarnok sorsa. Addigra ugyanis mintegy 1,7 milliárd forintos fejlesztések nyomán teljesen megújult a lepusztult épület. Csakhogy a csillogó-villogó csarnokba továbbra sem sikerült életet lehelni: kereskedő sem akadt elég, vevőkből pedig még kevesebb volt. A kiskereskedők szerint a fő baj az volt: Erzsébetváros – részben épp az önkormányzat engedékenysége nyomán – a bulinegyeddé vált, a környékről a régi lakók közül sokan elköltöztek, a lakásszállodákba érkező, jobbára fiatal turisták pedig nem vevők a piaci portékára. 

– A bulinegyed kinyírta a piacot mielőtt az újra beindulhatott volna – vont mérleget egy kereskedő. Közben a kedélyeket borzolta az is, hogy kiderült: a milliárdos felújítás sem sikerült tökéletesen. Az árusok szerint a fűtési rendszert gatyába kell rázni, a felújításnál ugyanis hiba csúszhatott a tervekbe, a téli hónapokban előfordult, hogy míg a felső szinten kellemes meleg volt, addig lent, a kiskereskedők standjánál nulla fokot mértek. 

Mindezek után a vásárcsarnok árusai és vevői meglepődve értesülhettek decemberben arról: az önkormányzat egy rendkívüli testületi ülésen döntött több piaci helyiség bérbeadásáról. És egy olyan fővárosi vállalkozás is bérbe vett több üzlethelyiséget a csarnokban, amely egy nagyobb, szórakozóhelyeket, éttermeket is üzemeltető céghálózathoz kapcsolódik. Az önkormányzat pénzügyi és kerületfejlesztési bizottság hétfői ülésére pedig már egy olyan beadvány került, amelyből az derül ki: az önkormányzat azonnali hatállyal úgy módosítaná a piac működési szabályzatát, hogy rendezvények idején a csarnok teljes területén lehessen italt árulni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.