2019. augusztus 29., csütörtök

MAGYARORSZÁG LEGSZEGÉNYEBB RÉSZEIN LESZNEK A LEGELVISELHETETLENEBBEK A HŐHULLÁMOK

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2019.08.29.


A következő száz évünk nagyrészt arról fog szólni, hogyan tudunk alkalmazkodni az egyre elviselhetetlenebbé váló nyári hőséghez. A becslések szerint 2050-ig Magyarországon harminccal is emelkedhet az hőhullámos napok száma, ami súlyos népegészségügyi következményekkel fog járni, és különösen nagy veszélyt jelent majd a gyermekekre, a 60 év feletti idősekre vagy a krónikus betegségben szenvedőkre nézve. Már hazai kutatások is készültek arról, hogy az elmúlt tíz évben a hőhullámos napok alatt a napi halálozás országos átlagban 15 százalékkal emelkedett meg, és ez várhatóan fokozódni fog. 

De ezeknek a hőhullámoknak még Magyarországon belül sem lesz egyforma hatása, és ahogy arról nemrég írtunk, sajnos nem sok jelét látni annak, hogy az állam, illetve az önkormányzatok jól állnának a felkészülésben. Pedig egy-egy terület sérülékenysége nem csak a földrajzi elhelyezkedésétől függ, hanem attól is, hogy milyen az ott élők egészségi állapota, milyen az infrastruktúra vagy egyáltalán megengedhetik-e maguknak, hogy alkalmazkodjanak a változó klímához. A KSH kutatói nemrég járásokra lebontva számolták ki, hogy ebből a szempontból melyek a legsérülékenyebb magyar területek. A tanulmány szerint

az ország területének 42,5 százaléka erősen és nagyon erősen sérülékeny a hőhullámok hatásaival szemben, és itt jelenleg a lakosság 39,5%-a él...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.