2019. december 19., csütörtök

OLY KORBAN ÉLEK E MAGYAR HONBAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: CZOTTER JÓZSEF
2019.12.19.


Jelentősen tovább szűkítette az ellenzék mozgásterét a Fidesz a most elfogadott házszabály módosítással.

Olyan országban élünk, ahol indok nélkül lehet 4-5 éves menekült gyerekeket másfél éven keresztül egy szögesdróttal körülvett lágerben tartani.

Olyanban, ahol a menekülteket megállították ugyan, de csak azért, hogy fotózzák és filmezzék őket a kormánypropaganda kedvéért. Aztán vonatra rakták őket, hogy menjenek a Lajtán túlra.

Olyan országban élünk, amelyikben a fóti gyerekvárosból elzavarják az árva gyerekeket az ország 4 sarkába az Isten háta mögé a faszba, mert kell a kastély a Főnöknek.

Ott élünk, ahol komplett iparágakat einstandoltak, ahol a komplett állami apparátus a Főnök tébolyát hivatott kiszolgálni, és semmi más dolga nincsen.

Ott, ahol egy mezei, nevenincs gázszerelő egyszer csak hipp-hopp, a szerencse, a Jóisten és Orbán segedelmével az ország leggazdagabb embere lesz.

Olyanban, ahol állítólag százmilliárdokkal költött többet a kormány az oktatásra, mint a Gyurcsány-kormány, mégis nagykabátban tanulnak a gyerekek a fűtetlen iskolában; szegregált oktatás van, és az egyházi iskolák négyszer annyi pénzt kapnak, mint az államiak.

Olyanban, ahol az ország legjobb egyetemét elzavarjuk Bécsbe, stadionokra látványsportokra elszórunk majd 2000 milliárdot, és a nemzeti templom program keretében száz milliárdokkal tömjük ki a keresztény egyházat, itthon és a határon kívül egyaránt.

Olyanban, ahol ezrek halnak meg az állítólagos európai szinten is kiemelkedő egészségügy jóvoltából úgy, hogy akár élhetnének is. De évente kb. 30 ezren inkább meghalni akarnak.

Olyan országban élünk mi magyarok, ahol a tanár a Pennybe megy árufeltöltőnek, mert ott többet keres és jobban megbecsülik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.