2020. március 18., szerda

A KÖZMÉDIA MÉG AZ ESZKALÁLÓDÓ JÁRVÁNY ALATT IS AZON VAN, HOGY A FIDESZNEK NEM KEDVES ÚJSÁGOKAT HITELTELENÍTSE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2020.03.17.


Az Egyesült Államok „operatív törzsének” tegnapi sajtótájékoztatóján Donald Trump amerikai elnök olyasmit mondott, amit eddigi elnöksége alatt talán még soha: megdicsérte az amerikai médiát. Az egészet. Az eseményről tudósító, Trumppal szemben meglehetősen kritikus lapok a Voxtól a Politicóig pedig megjegyezték, hogy úgy tűnik, az elnök végre megértette a helyzet komolyságát, a sajtótájékoztatóra felvonultatott szakértői stáb pedig kompetens és felkészült.

Trump és a világ több más, nem kevésbé megosztó, harcos, konfliktuskereső vezetője, a küszködő demokráciák első embereitől magabiztos diktátorokig sorra ébrednek rá, hogy az eddig sikeres politikai és kommunikációs stílusuk a világjárvány idején semmit sem ér. Egy ideig be lehet még vetni a szokásos trükköket, dezinformálni, tagadni, mismásolni, de aztán világossá válik, hogy olyasmivel állnak szemben, ami ellen a kommunikációs trükközés teljesen eredménytelen. Éppenhogy kárt okoz. A hiteles és pontos információk most emberéletek menthetnek. És azok a vezetők, akik erre rájöttek, váltanak.

Magyarországon, úgy tűnik, kell még egy kis idő.


Az Európai Unió összes országban – de jellemzően azon kívül is, például Albániában – területre lebontva frissítik az adatokat a koronavírusos esetekről, csak itthon nem nem árulják el az állami szervek, hogy melyik településeken éltek vagy milyen idősek a betegek. (Végül Gyálon és Monoron is a polgármester jelentette be, hogy ott is megjelent a vírus.) Az operatív törzs sajtótájékoztatóján annyit mondanak erről, tiszteletben tartják a betegek személyiségi jogait, és azt állítják, az a lényeg, hogy ők tudják, kikről van szó, nem riogatni szeretnének, hanem megelőzni szeretnék a járványt.

Pedig ehhez aztán semmi köze a személyiségi jognak, senki sem a személyes adatokra kíváncsi, hanem arra, pontosan mely területeken jelent meg a járvány. Ez ugyanis életbevágóan fontos információ. A kormányzati oldalon például azt írják: „Ha az új koronavírus okozta megbetegedés tüneteit tapasztalja és találkozott olyasvalakivel, akitől elkaphatta a fertőzést, minél hamarabb kérjen telefonos segítséget!” Ehhez pedig hasznos lenne tudni, hogy az ember környezetében lehetett-e koronavírus-fertőzött. A fertőzöttek életkora pedig azért lenne fontos, hogy ne legyen az embereknek az a hamis illúziója, hogy a gyerekek immúnisak, és csak az idősekre veszélyes a járvány.

A kormányzat járványügyi csúcsszerve naponta egy sajtótájékoztatót tart, maximum 30-50 percben, az újságíróknak fejenként egy kérdést engedélyezve, és a kérdésekre többnyire egy rendőrtiszt, legfeljebb az országos tisztifőorvos válaszol, ha egyáltalán képes vagy hajlandó rá. A hatóságok írásban sem igazán válaszolnak a kérdésekre, és a koronavirus.gov.hu-n is kevés információ van, naponta egyszer-kétszer frissül az oldal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.