2020. április 29., szerda

SZABADJÁRA ENGEDIK A JÁRVÁNYT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER

2020.04.29.


„A munkanélküliség a piacgazdaság természetes jelensége. Így aztán azt kijelenteni, hogy minden elveszett munkahelyet pótolunk, rendkívül merész gondolat. Már csak azért is, mert a miniszterelnöktől arra nem kaptunk választ, hogy milyen rendszer alapján kívánják ezt elérni” – nyilatkozta a Hírklikknek Herczog László, volt szociális miniszter. Azt is elmondta, hogy nehéz döntést hozhatott meg a kormány: a tömeges fertőzés, vagy a tömeges munkanélküliség között kellett választania, és a jelek arra utalnak, hogy inkább a járványt engedik szabadjára.

Hétfőn a parlamentben Orbán Viktor kijelentette: azért nem lesz hosszabb Magyarországon a munkanélküli segély – mai nevén álláskereső járadék – ideje három hónapnál, mert aki elveszíti a munkahelyét, annak három hónapon belül fognak biztosítani vagy piaci, vagy állami állást. Éppen ezért B-tervet sem készítenek; az A-tervet valósítják meg. Ön megalapozottnak látja ezt a kijelentést?

– Induljunk ki onnan, hogy a világ minden piacgazdaságában létezik munkanélküliség, és nyilván nem azért van így, mert a kormányok nem megfelelően foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Vagyis a munkanélküliség a piacgazdaság természetes jelensége. Így aztán azt kijelenteni, hogy minden elveszett munkahelyet pótolunk, rendkívül merész gondolat. Már csak azért is, mert a miniszterelnöktől arra nem kaptunk választ, hogy milyen rendszer alapján kívánják ezt elérni. Mert elfoglaltságot adni, azt végül is lehet, de a munkán azt szoktuk érteni, aminek van értelme, hozzáadott értéket teremt. És hogy mi lenne az a rendszer, amelyben mindenkinek – akit a magánszektor nem tud foglalkoztatni – az állam olyan munkahelyet tud felajánlani, ahol értelmes tevékenységet végezhet, hozzáadott értéket tud előállítani – nos, ez nagy rejtély. Erről kellene a kormánynak, vagy annak fejének nyilatkozni. Én legalábbis erre lennék kíváncsi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.