2020. október 12., hétfő

MEGREMEGETT AZ ORBÁN-PÁRT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.10.12.


Aki járatos (volt) a vívásban, az tudja, hogy ott létezik – létezett? – a kettős vereség fogalma; párbajtőrben hirdettek kettős vereséget, ha a vívóidő lejártakor egyformán állt a két versenyző. Emlékszem olyan asszóra – talán Papp Jenő volt ennek a mestere –, amikor a két sportoló tíz percen keresztül állt egymással szemben, anélkül, hogy bármit csináltak volna. Tették ezt azért, mert a csapat érdekei azt kívánták, hogy semmit ne kockáztassanak.


Nos, vasárnap este, a borsodi választás után, ez jutott eszembe; no, nem a csapat érdekei, nem is a nulla kockáztatás, sokkal inkább a kettős vereség. Mert ugyan kikapott az összevont ellenzéki jelölt, és a parlamenti mandátumot a Fidesz vitte el, ám a kormánypárt sem dicsekedhet azzal, hogy győzött. Ahhoz képest ugyanis, hogy mekkora forrásokat mozgatott meg a győzelem érdekében, mennyi pénzt, ajándékot, de főként gusztustalan verbális hordalékot hordott össze Szerencsen és környékén, a célt csak szűk különbséggel érte el, egyáltalán nem úgy, ahogy amúgy most a Fidesz potentátjai ezt kommunikálják.

Ha ugyanis a jövőre tekintünk, akkor minden oka megvan az Orbán-pártnak arra, hogy megremegjen; 2022-re tekintve, ez a mostani győzelem felérhet egy súlyos vereséggel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.