2020. október 13., kedd

ORBÁN BEVITTE AZ ORVOSOKAT A MÁLNÁSBA, DE A KORMÁNY IS ÖNGÓLT LŐTT

TELEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2020.10.12.


Az orvosbéremelés jó, a hálapénz elleni küzdelem jó, de az, ahogy január elsejétől mindent mást is meg akarnak változtatni egy csapásra, rosszat fog tenni az orvosoknak, a betegeknek és végső soron a kormánynak is, mondta a Telexnek Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász. A szakember szerint Orbán Viktor csak annyit ért az egészségügyből, hogy a magán- és az állami ellátást szét kell választani, pedig a privát szektor nélkül ma már a tb-re végzett ellátások sem működnének. Kevés az orvos és sok a kórház, a másodállások korlátozásával tovább fog nőni az orvoshiány. A kormány ezután azt mondhatja: elkerülhetetlen a centralizálás és a kis kórházak átalakítása.


Mi volt az első gondolata, amikor a múlt hétvégén meghallotta, hogy januártól nagyon komoly fizetésemelés kezdődik az orvosoknál?

Elsőre nagy volt az öröm. Orvosi-szakmai körökben egymásnak küldözgettük az üzeneteket. Még külföldről is írtak, hogy gratulálnak a magyar orvosi kamarának.

Nem volt rossz előérzete?

Elsőre nem. Azt hittem, hogy Orbán Viktornak olyan előrejelzése van a koronavírusról, ami még súlyosabbá teszi a helyzetet, és az indokolja ezt a lépést. Tudható volt, hogy a kamara két dolgot akart elérni: jelentős béremelést és a hálapénz megszüntetését. Mint makroszinten gondolkodó elemzőnek azért eszembe jutott, hogy ez rögtön milyen bérfeszültséget fog okozni. A műtősnő úgy nyújtja majd át a szikét a doktor úrnak, hogy ő bruttó 400 ezret keres, a doktor úr pedig bruttó 1,5 milliót. Eszembe jutott az is, hogy mi lesz a háziorvosokkal vagy a sürgősségi osztályokon dolgozókkal, akik vállalkozóként dolgoznak, de nélkülük elképzelhetetlen a jól működő egészségügyi rendszer.

Mennyire változott meg a véleménye hétfőre, amikor megjelent a törvényjavaslat? Ennek a szövege szabályosan sokkolta az orvosi kamarát a benne lévő feltételek miatt.


Ettől a törvényjavaslattól mindenki lehidalt. Nekem is az volt a véleményem, hogy ezt biztos nem vasárnap írták meg, ez már ott volt előkészítve a fiókban. Akkorra vált világossá, hogy egy iszonyú ügyes politikai húzásról van szó. A politikában semmi sincs ingyen, ezt mindig elfelejtjük. Csak valamit valamiért elven működő trade-offok vannak. Sokféleképpen fogalmazhatunk. Mondhatjuk, hogy a kormányfő ügyes vezércselt alkalmazott az orvosi kamara ellen, behúzta a kamarát a csőbe, bevitte a málnásba, és mondhatjuk azt is, hogy átverte őket.

Sok helyen hallani ezt a véleményt, de magyarázza ezt meg, mert szerintem a közvélemény nagy része nem érti. Hol itt az átverés? Nem egy ígéretről van szó, hanem egy elfogadott törvényről, amellyel az orvosok januártól valóban akkora béremelést kapnak, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa, még Medgyessy Péter 50 százalékos közalkalmazotti béremelése sem ér ennek nyomába.

Ez a törvény olyan feltételeket rendel a béremelés mellé, amely korlátozza az orvosok szabadságát, a másodállások engedélyhez kötése évtizedek óta felépített orvosi karrieríveket tör ketté egyik pillanatról a másikra, és végső soron nemcsak a magánellátásban, de a közellátásban is komoly problémákat fog előidézni. Ezeket a feltételeket az orvosok jelentős része nem fogja vállalni. Azért zseniális húzás ez a miniszterelnök részéről, mert a kormány mindig szeret ellenségképet gyártani. Most majd az orvosok lesznek azok a gonoszok, akiknek soha semmi nem jó. A miniszterelnök mondhatja, hogy „lám, megadom nektek, amit kértetek, mindenben elfogadom azt, amit az orvosi kamara mond, miért nem elég ez nektek?”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.