2021. január 17., vasárnap

NEM A KÍNAI VAKCINÁVAL VAN BAJ, HANEM A MAGYAR KORMÁNNYAL

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.01.17.


A helyzet komolyabb annál, minthogy politikusokra lehetne bízni a megoldást. Hiába hazudják, hogy a szakemberekre támaszkodnak, a napnál is világosabb, hogy csak azoknak a szakembereknek a véleményére hallgatnak, akik azt mondják, amit ők hallani szeretnének. Hogy ami keletről jön, jó, ami nyugatról, az gyanús
.

Igen, az oltásról van szó, vagy ismertebb nevén az oltakozásról, ahogyan azt az országos tiszti főorvos asszonyság volt szíves említeni. És most tényleg nem arról kívánunk vitatkozni, hogy melyik oltás jó, és melyik kevésbé, mert ehhez hozzávetőlegesen épp annyira értünk, mint Orbán Viktor. Magyarul: semennyire. Szakemberekre kellene bíznunk a kérdés kezelését, olyan hozzáértőkre, akiken nincs politikai nyomás, nem liheg a tarkójukba a miniszterelnök, a Fidesz, valamint minden rendű és rangú felkapaszkodott uraság.

Független, kizárólag a hivatásuknak megfelelni kívánó szakemberek okos gyülekezetének kellett volna már korábban is levezényelni a járvány elleni védekezést. Pártállástól, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Olyanoknak, akik a politika elvárásait is meghallgatják, de nem vágják haptákba magukat, ha Orbán Viktor vagy bármelyik főmufti közelít feléjük. Mert a politikai szempontoknak is van létjogosultságuk, meg a gazdaságiaknak is, de egy beteg meggyógyításához orvosra van szükség, és nem politikusra, vagy nagyvállalkozóra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.