2021. február 23., kedd

ÖSSZEZSÚFOLÓDVA KELL VÁRNIUK AZ IDŐSEKNEK A HONVÉDKÓRHÁZBAN, HOGY MEGKAPJÁK AZ OLTÁSUKAT

444.HU
Szerzők: HASZÁN ZOLTÁN, SZILY LÁSZLÓ
2021.02.23.


Nem sikerült megoldani, hogy gördülékenyen, rövid várakozás után, és elég nagy helyet biztosítva oltsák a legidősebbeket a Honvédkórházban. Legalábbis ez derül ki két olvasónk beszámolójából is.

Egyik olvasónk 90 éves édesanyját a háziorvosa hívta fel azzal a hírrel, hogy megkaphatja a védőoltást, de azt a háziorvos nem adhatja be, az idős nőt be kell vinni a Honvédkórházba.

Olvasónk előre felderítette a lehetőséget, hogyan tud majd a kijelölt oltóponthoz a lehető legközelebb megállni autóval a 90 éves, gyenge asszonnyal. A bejáratnál egy katona állt, aki jelezte, hogy megoldják majd valahogy. Amikor két nappal később mentek az oltásra, már nem ugyanazzal a katonával találkozott olvasónk. Ez az őr teljesen kiakadt, hogy hogyan gondolja, hogy egy honvédségi objektumban akar parkolni. Az autóban ülő idős nőt látva az őr annyit végül megengedett, hogy behajtsanak a kórháznak ahhoz a részéhez, ahol az oltópont van, ott tegye ki az idős asszonyt, és aztán hagyja el a kórház területét az autóval.

Beálltak hát az épület mellé, olvasónk elment egy kerekesszékért, hogy abba ültesse az édesanyját, és így tolja be a váróterembe. Még lázmérés sem volt a bejáratnál, bárki bemehetett a váróba. Már akkor meglepődött, hogy milyen sokan vannak a váróteremben: „mellbevágó volt a tömeg, jámboran álltak ott az idősek, várták a sorukat”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.