2021. december 8., szerda

ELVETT 36 MILLIÁRDOT, VAGY ADOTT 30 MILLIÁRDOT? A BIGE LÁSZLÓRA ZÚDULÓ ÖSSZTŰZ MÖGÖTT HATALMAS ERŐK JÁTSZMÁI ÁLLNAK

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GÁBOR
2021.12.08.


Bige László, a műtrágyakirály cégcsoportja 11 milliárd forintos versenyhivatali bírságot kapott, majd az elmúlt napokban a kormány agrárpolitikusai azt harsogták: Bige 36 milliárd forintos kárt okozott a magyar gazdáknak, és a mostani magas műtrágyaárakért is ő felel. Ő azonban azt mondja, hogy az olcsó hazai műtrágyával a magyar gazdák inkább versenyelőnyhöz jutottak. Utánajártunk, hogy mi is ez a szám, de közben a Csányi–Bige konfliktussal és a magyar közigazgatás fájó hiteltelenségével is találkoztunk.


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy Bige László műtrágyagyártó cégcsoportja kartellezett. Ezt a vádat Bige tagadja, és a döntést majd bíróságon támadja meg – állították nekünk a Nitrogénművek vezetői. Ha esetleg a bírósági döntés majd nem találja megalapozottnak a versenyhivatali döntést, akkor teljesen átalakul a helyzet. Igen ám, de a politika nem vár erre, máris felkapta a kérdést, és ezért érdemes megnézni, hogy vajon a versenyt torzító megállapodások a végfogyasztóknak is kárt okoztak-e, vagy éppen őket hozták kedvezőbb helyzetbe..
.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.