2022. március 11., péntek

ORBÁN ASZTALÁN SORAKOZÓ SZÍNES CETLIK MUTATJÁK, HOGYAN ÚJÍTOTTA MEG A KAMPÁNYÁT A FIDESZ

TELEX
Szerző: DIREKT36 / SZABÓ ANDRÁS
2022.03.11.


Egy ideje minden kormányzati előterjesztés úgy érkezik meg Orbán Viktor asztalára, hogy azokra előzetesen ráragasztanak egy zöld, sárga vagy pedig piros színű post-itet. A jelzőlámpa színeire utaló osztályzás azt mutatja meg a miniszterelnöknek, hogy az adott döntés milyen szintű politikai kockázatot rejt. A legnagyobb rizikójú, piros cetlis anyagot a kormányfő jellemzően alá sem írja.

Ez az epizód is mutatja, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogánnak és a hozzá közel állóknak milyen kiemelt szerepük van a választási készülődésben. Rogán ugyanis annak ellenére is a mostani kampány megkérdőjelezhetetlen irányítója, hogy ezt a posztot töltötte be a 2019-es önkormányzati választás előtt is, amelyen a Fidesz a várakozásainál sokkal rosszabbul szerepelt.

A 2019-es választásból szűrte le a Fidesz azt is, hogy Tarlós saját eredményeit hangsúlyozó kommunikációjával önmagában nem lehet választást nyerni. Ez megerősítette őket abban, hogy szükség van arra az ellenfelet démonizáló stratégiára, amelyet a Fidesz a korábbi parlamenti kampányok idején már hatékonyan használt. Emiatt lett kiemelt fontosságú a Gyurcsány Ferenc DK-elnököt középpontba helyező negatív kampány.

Közben a Fidesz politikusai maguk is tartanak attól, hogy a 2019-es Borkai-ügyhöz hasonlóan ezúttal is kirobban egy rájuk nézve terhelő botrány a kampány vége felé. Annak érdekében, hogy egy kormánypárti politikus esetleg nyilvánosságra kerülő homoszexualitása minél kevésbé befolyásolja a választás végkimenetélét, a különböző pénzosztásokkal igyekeznek támogatottságban minél nagyobb előnyre szert tenni az ellenzékkel szemben.

A Direkt36 több mint egy tucat forrással – kormányzati szereplőkkel és velük kapcsolatban álló ellenzéki politikusokkal – beszélgetve próbálta megérteni a Fidesz választási stratégiáját. Mindegyikük azzal a feltétellel vállalta a beszélgetést, ha nem írjuk le a nevüket.

Mindezzel kapcsolatban több kérdést is feltettünk Orbán sajtófőnökének, Rogán minisztériumának és a Fidesznek is. Egyelőre egyik helyről sem kaptunk választ.

A 2019-es választás Rogán renoméját nem tépázta meg, a Fidesz számára azonban számos tanulsággal szolgált. A Facebookot tudatosan kerülő Tarlós István példáján okulva arra jutottak, hogy közösségi média nélkül nem lehet választást nyerni. Ezért kezdték el kiképezni a Fidesz politikusait a Facebook megfelelő használatára. Ráadásul ezzel a felismeréssel párhuzamosan létrejött a kormányközeli figurák közösségi médiás jelenlétét szponzoráló Megafon Központ is...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.