2022. június 20., hétfő

IGAZI BÉRROBBANÁST HOZNA MAGYARORSZÁGON AZ "EURÓPAI MINIMÁLBÉR" VAGY CSAK PORHINTÉS AZ EGÉSZ?

PORTFOLIO
Szerző: NAGY KÁROLY
2022.06.20.


Az uniós minimálbérről szóló irányelv még nem jelentené azt, hogy egységes lenne a legkisebb bér az EU-ban. Ugyanakkor fontos lépést tennének abba az irányba, hogy "tisztességes életszínvonalon" meg lehessen élni a minimálbérből minden országban. Magyarországon az egyik legalacsonyabb az EU-ban a minimálbér/átlagbér, illetve a minimálbér/mediánbér arány, tehát van helye a felzárkóztatásnak, de ez egyrészt az országon belüli bérszintekre vonatkozik (átlaghoz és mediánhoz képest), másrészt ezt nem szabad túl gyorsan végrehajtani, mert az versenyképességi gondot okozhat. Ugyanakkor tény, hogy az irányelv nem is ír elő erre kötelezettséget, csak ajánlásokat fogalmaz meg.


Futótűzként terjedt a hír, hogy június elején az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak az uniós minimálbérről szóló irányelvtervezetről. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindegyik tagországban egységes lesz a legalacsonyabb fizetés, csupán annyit, hogy az egyes tagországoknak törekedniük kell arra, hogy "tisztességes életszínvonalon meg lehessen élni" a minimálbérből. Az Európai Unió tagországaiban jelenleg óriási szakadék tátong a nemzeti minimálbérek között, számos országban pedig nagy a szakadék az átlagbér és a minimálbér között.

Minimálbér ráadásul nem is minden országban van, az EU 27 tagállama közül 21-ben működik a fix összegben megállapított legkisebb bér. Hat tagállamban a bérszinteket kollektív tárgyalások útján határozzák meg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs előre meghatározott fix minimálbér Ausztriában, Cipruson, Dániában, Finnországban, Olaszországban és Svédországban, de a gazdasági partnerek és a kormány tárgyalásai alatt végül megállapodnak a bérekben, így mégiscsak van olyan összeg, ami alatt nem lehet hivatalosan, teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozóknak bért fizetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.