2022. szeptember 25., vasárnap

A MOST ZAJLÓ UKRÁN ELLENTÁMADÁS EGYÉRTELMŰEN MEGLEPTE AZ OROSZ HADVEZETÉST, S A GAZDASÁGI HADVISELÉSBEN IS A NYUGAT ÁLL JOBBAN

NÉPSZAVA
Szerző: ERDÉLYI E. PÉTER
2022.09.25.


Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az ukrán-orosz konfliktus tanulságait elemeztük még Putyin mozgósítást elrendelő beszéde előtt.Mikor fejeződhet be a konfliktus?


A veszteségi rátákból és a felek fegyverarzenáljából arra következtetek, hogy a háború még egy jó darabig el fog húzódni. Mindkét haderő bírni fogja az emberveszteséget; a nyugati katonai és anyagi támogatásnak köszönhetően Ukrajna bírni fogja lőszerrel és haditechnikával, Oroszország pedig nem különben állni fogja a sarat. A harcok jó eséllyel még az év végéig, sőt akár a következő év nyaráig is eltarthatnak.

Jól tudom, hogy mindkét félnek igen magas az embervesztesége?

Valóban így van. Az ukránoké átlagosan naponta 50-100 halott, és a modern háború matematikája alapján háromszor-négyszer ennyi az olyan súlyos sebesült, aki megnyomorodik, tehát nem mehet vissza a harcvonalba. Ez azt jelenti, hogy 200 és 500 fő közötti a nem pótolható napi veszteség, ami borzasztó magas szám. Az oroszoké valószínűleg ennél több, mert a támadó fél általában nagyobb veszteséget szenved. Pláne, ha jól előkészített védelmet támad és nincs jelentős mennyiségi és/vagy minőségi különbség a két fél haditechnikai eszközei között. Itt pedig nincs.

Mekkora létszámú haderőt tud mozgósítani a két ország?

A háború előtt az ukrán fegyveres erők állományában nagyjából 200 ezer, az oroszoknál pedig több mint 900 ezer katona szolgált. Ukrajna tartalékos állományát körülbelül 900-950 ezer főre becsülték, közülük körülbelül 600 ezer főt már mozgósítottak, mert Ukrajnában deklarálták a háborút. Nem meglepő módon, hiszen agresszió áldozata az ország. Putyin még mindig ódzkodik, mert „arca elvesztésével” járna elismerni, hogy ez a különleges katonai művelet mégis háború. Ha nagyon muszáj, persze meglépi ezt, de egyelőre nem akarja. Nyilván akkor egészen más lenne a leányzó fekvése, hiszen az orosz fegyveres erőknek 2 millió tartalékosa van. Ha elkezdenék behívni őket, pár hét frissítő képzésre szükség lenne ugyan, de ha „csak” egymillió főt mozdítanának meg, már azzal jó eséllyel győzni tudnának...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.