2022. szeptember 10., szombat

EGYÉRTELMŰEN KIDERÜLT, HOGY Z BETŰS TEHERAUTÓK ÁLLNAK A ZAPORIZZSJAI ERŐMŰ TURBINACSARNOKÁBAN, HOL A KÉRDÉS?

TELEX
Szerző: FLACHNER BALÁZS
2022.09.09.


Ugyan előzetesen okkal lehetett félni attól, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) zaporizzsjai atomerőművet megcélzó küldetésének nem lesz valódi eredménye, az ENSZ-hez tartozó szervezet kedden kiadott jelentése alapján a körülményekhez képest igencsak hasznosnak bizonyult a látogatás. A NAÜ ellenőreinek több napjukba telt odaérni az erőműhöz, ám végül múlt csütörtökön megérkeztek oda, és a delegációt vezető főigazgató még aznap bejelentette, hogy egy kisebb csapat ott is marad, ami óriási fegyverténynek tűnt. Eközben persze zajlott az élet az erőmű körül is:

- pár nappal később kiderült, hogy kiesett az atomerőmű utolsó fő távvezetéke;

- hétfőn pedig megszakadt az összeköttetés az erőmű és az ukrán hálózat között, az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom közlése szerint az orosz erők ágyúzásai nyomán keletkezett tűz miatt.

Így nem volt meglepő, hogy a NAÜ kedden továbbra is hangsúlyozta, hogy tarthatatlan a helyzet az erőműnél, és számos ajánlást fogalmazott meg a kockázatok csökkentésének érdekében. Moszkva viszont rögtön jelezte, hogy magyarázatot vár a jelentés miatt, az ugyanis számos kérdést vet fel szerintük, és erősen kifogásolta azt is, hogy a jelentés nem nevezte meg Ukrajnát az erőmű elleni támadások felelőseként. A helyzetet Aszódi Attila nukleáris szakértő, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanárának segítségével próbáltuk meg kibogozni, aki a Telexnek beszélt a küldetés jelentőségéről és eredményeiről, illetve arról is, hogy a jelentés nyomán egyértelműen az oroszoknak kellene kellemetlenül érezniük magukat...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.