2023. január 11., szerda

TÖBB MINT 22 MILLIÁRD FORINTOT KÖLT MÉDIAFIGYELÉSRE A KORMÁNY – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.01.11.


A közbeszerzési eljárás formailag teljesen megfelel az Európai Unió azon elvásásnak, hogy a magyar kormány csökkentse az egyszereplős eljárásokat

A tenderen két induló volt, a későbbi nyertes az “Orbán-kormánytól nem túl távol eső“, évtizedek óta médiafigyeléssel foglalkozó Observer, illetve a Fideszhez ezer szállal kötődő Századvég Alapítvány…

Komolyan azt gondolta az EU, hogy túl tudnak járni az eszükön…?

Európai Bizottság: Nincs félreértés Erasmus-ügyben, már korábban jelezték a problémát a kormánynak

Trükközött az Orbán-kabinet, ennek a levét issza meg várhatóan a magyar diákság és a fiatal oktatók.

Nem Orbánnak fáj

“Nem bírják megállni, hogy ne mindent pártkatonák felügyeljenek. Jelen esetben még ennek a kiiktatása sem lenne elég, mert az egész ügy nem leválasztható a jogállamisági problémákról, benne van a sötét ügyek feneketlen zsákjában ez a terület is. Bármerre nézünk, aknamező, amire rá lettünk terelve.”

Külföldre is gyártanak majd fegyvert a hat új magyar hadiüzemből, ha bejön Orbánék terve

Árnyalhatja a képet, hogy a nemzetközi piacon a nagy katonai beszerzéseknél a gyártó sokszor biztosítja a megrendelő számára az ottani gyártás, vagyis inkább az összeszerelés lehetőségét.

A Matolcsy-féle jegybank után egy Matolcsy-közeli egyetemtől kapott munkát Matolcsy Ádám barátjának cége

Az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében megjelent hirdetmény szerint Száraz István cége egy újabb megbízást is elnyert: a Frank Digital Kft. a Matolcsy-közeliként emlegetett Neumann János Egyetem kommunikációs feladatait látja el nettó 119,7 millió forintért.

Magyarország nem fogja megszavazni Koszovó felvételét az Európa Tanácsba

Ezt Szijjártó Péter közölte, miután tárgyalt a szerb diplomácia vezetőjével. Ivica Dacic Orbán Viktorral is találkozott Budapesten.

Felgyorsult a magyarok fogyása Erdélyben

“Az első adatok drámai, 225 ezres csökkenésről, és alig egymilliós megmaradó magyarságról szóltak. Ennek azonban részben módszertani okai lehetnek, illetve az, hogy szokatlanul sokan nem nyilatkoztak a nemzetiségükről.”

Az orosz harcosok egynegyede a Wagner-csoport tagja lehet

Katonai hatékonyságuk viszont továbbra is korlátozottnak tekinthető, a hírszerzés szerint „néha két hétbe telik egyetlen ház elfoglalása”.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.