2023. március 8., szerda

„A JELENLEGI ÁLLAPOT ÉS AZ IDE VEZETŐ ÚT AZ EGYETEMI AUTONÓMIA HITVÁNY ÉS ELKESERÍTŐ PARÓDIÁJA”

QUBIT
Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2023.03.08.


Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint az alapítványi egyetemek kizárása az Erasmusból és a Horizont+ programból rendkívül súlyosan érinti a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetközi hírnevét, ezért azonban egyértelműen a kormány a felelős
.

Az Európai Unió Tanácsa januárban felfüggesztette az alapítványi fenntartású magyar egyetemek részvételét az Erasmus+ csereprogramban és a Horizont Európa kutatásfinanszírozási programban. Az unió azt kifogásolta, hogy a modellváltáson átesett egyetemeket felügyelő kuratóriumokban magas rangú politikai tisztségviselők is helyet kaphatnak, ezek a kuratóriumok pedig totális hatalmat kaphatnak az adott intézmény irányításában.

A döntés ellen 21 egyetem rektora nyílt levélben tiltakozott, amelyet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címeztek. Erre reagált az Akadémiai Dolgozók Fóruma, válaszukban tragikomikusnak nevezték „a 21 alapítványi rektor próbálkozását, hogy az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat becsületbeli ügyként állítsák be”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.