2023. április 20., csütörtök

„TOTÁLIS HÜLYESÉG AZ ÁRSAPKA, AHOGY AZ MAGYARORSZÁGON IS LÁTSZIK”

G7.HU / Ö1 RADIO PODCAST
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2023.04.20.


Az osztrák közszolgálati médiacsoporthoz tartozó Ö1 rádió gazdasági podcastjának vendége a napokban Marcel Haraszti volt. A topmenedzser a német Rewe kiskereskedelmi csoport osztrák leányát vezeti, vagyis hozzá tartozik többek között a Penny és a Billa élelmiszer-, illetve a BIPA kozmetikai cikkeket áruló boltlánc is.

A beszélgetés fő témája nem meglepő módon az élelmiszer-infláció volt. Haraszti többnyire azokat az állításokat ismételte meg, amelyeket a kiskereskedelmi láncok vezetői az elmúlt időszakban sokszor elmondtak, például azt, hogy a boltláncok – egyes politikusok véleményével szemben – szerinte nem nyerészkednek az élelmiszerek drágulásán, mert a költségeik nagyon megugrottak.

Amikor a riporter megkérdezte, hogy mi a véleménye arról, hogy az alapélelmiszerek árát rögzíteni kellene, Haraszti azt válaszolta, hogy

ez természetesen totális hülyeség.

Majd indoklásként rögtön fel is hozta „más országok, például Magyarország” esetét, ahol a vásárlók élnek a lehetőséggel, felvásárolják az árrögzített termékeket, és ez áruhiányhoz vezet. Ezek után pedig az emberek kénytelenek más termékeket vásárolni.

Az állami árszabályozás nem működik

– szögezte le.

A menedzser az áfacsökkentést tartja a megfelelő lépésnek, szerinte az a tapasztalatok szerint meghozza a várt eredményt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.