2023. július 13., csütörtök

TÁVOLABB KERÜLT-E MAGYARORSZÁG AZ UNIÓS PÉNZEKTŐL A STÁTUSZTÖRVÉNNYEL?

G7.HU
Szerző: PÁLOS MÁTÉ
2023.07.13.


Július 4-én az Országgyűlés elfogadta, két nappal később a köztársasági elnök már ki is hirdette a “státusztörvény” néven hivatkozott, hivatalosan a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt. Az összes pedagógust egy új foglalkoztatási jogviszonyba terelő jogszabály a kormánykommunikáció és a hivatalos törvényalkotói indoklás szerint vonzóbbá teszi a tanári pályát, a teljes jogszabály ellen hónapok óta tiltakozó szakszervezetek szerint viszont tömeges pályaelhagyáshoz és a tanárok helyzetének további romlásához vezet.

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke éppen a törvény megszavazásának másnapján, szerdán nyilatkozott a Bizottság éves jogállamisági jelentéséről, és megállapította, hogy a magyar jogállamiság esetében némi előrelépés látható. Ez konkrétan az igazságügyi reformmal kapcsolatos, és “a helyreállítási alapokról, illetve a feltételességi mechanizmusról szóló tárgyalásoknak köszönhető” – vagyis a pénzügyi nyomásgyakorlásnak.

Jourova szóba hozta a státusztörvényt is egy sajtóbeszélgetésen. A Euronews szerint azt mondta: a Bizottság vizsgálja a törvényszöveget, valamint emlékeztetett arra is, hogy a helyreállítási alapok egyes feltételei kötődnek a tanárok fizetéséhez. A G7 Bizottsághoz közeli forrása szerint ősszel lehet hivatalos EU-s álláspont a státusztörvény utolsó, elfogadott változatáról. Ugyanakkor forrásunk úgy fogalmazott: “a visszatartott EU-s forrásokkal kapcsolatban aligha jelent Magyarország számára pozitív fordulatot ez a törvény, de az ősszel már látható lesz, hogy hátráltatja-e a feltételek teljesítésének folyamatát.”

A feltételek feltétele

Donáth Anna momentumos EP-képviselő egyenesen azt mondta, szerinte a Bizottság az akár több hónapig tartó vizsgálat után kötelezettségszegési eljárást is indíthat majd a törvény miatt Magyarországgal szemben.

Korábban a két nagy pedagógus-szakszervezet közös közleményt adott ki arról, hogy maga a státusztörvény is akadálya lehet a pedagógusok béremelésére szánt források megérkezésének, ugyanis a törvényben foglaltak nem teljesítik a magyar kormány EU felé tett egyes tavalyi vállalásait.

Ezzel szemben a kormány álláspontja az, hogy minden lényeges EU-s feltételt teljesített, és a státusztörvény megteremti a lehetőséget a béremelésre, aminek viszont feltétele bizonyos EU-s pénzcsapok megnyitása – ugyanis a béremelést csak részben állja a költségvetés.

A magyar oktatás egyes ügyei már a státusztörvény-vita előtt bekerültek az egymásnak feszülő magyar kormány és az EU ütközőzónájába: az oktatásügy egyrészt a kohéziós forrásokkal, másrészt a helyreállítási terv forrásaival is összekapcsolódott.

A magyar kormány a béremelést részben az EFOP+ program részeként valósítaná meg, és bár a Bizottság a kormány programtervére már rábólintott, a konkrét kifizetést az akadályozza, hogy más, úgynevezett horizontális feltételnek a magyar kormány nem felel meg. Ezek konkrétan az igazságügyi feltételek – ezeket a kormány a május elején elfogadott igazságügyi reformcsomagja elvileg és a kormány álláspontja szerint teljesíti, de a kérdést még vizsgálja a Bizottság. Erre összesen 3 hónapja van, ami a már megszavazott jogszabálycsomag Bizottságnak történő hivatalos benyújtásától kezdődik.

Ha végül arra jut, hogy a reforcsommaggal feloldotta a magyar kormány a horizontális feltételrendszert, azzal elvileg elhárul az első számú, legnagyobb akadály a vállalt tanárbéremelések előtt – teljesen függetlenül a státusztörvénytől.

Ezen a ponton viszont életbe léphet az EFOP+ saját feltételrendszere: ennek kulcseleme, hogy legyen egy oktatási stratégiai dokumentum, ami a szegregáció csökkentéséről, pályakövetésről, szakpolitikai önmonitoringról is megfogalmaz konkrét terveket. A Lakmusznak májusban a Bizottság az írta, hogy korábban ennek a feltételnek a magyar kormány saját értékelése szerint sem felelt meg.

Maga az elfogadott EFOP+ programban a magyar kormány vállalta, hogy a béremelés legalább 140 ezer pedagógus fog érinteni, és ebből 20 ezer hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkozó pedagógus kap egyfajta “hh-pótlékot”. A pedagógusi átlagbér 2025-re a diplomás átlagbér 80 százalékát el kell, hogy érje – a dokumentum egyébként mindezt csak 2030-ig biztosítja. További vállalások is szerepelnek 2025-re és 2027-2029-es évekre: növelni kell a jelentkező hallgatók és pályakezdők számát, és csökkenteni kell a lemorzsolódást az első pályán töltött években.

Szintén feltétele a kifizetésnek, hogy a törvényi szabályozást a legnagyobb pedagógus szakszervezetekkel érdemi párbeszédet folytatva alakítsa ki a kormány, és kell egy törvény arról is, amely rögzíti magát a béremelést. Bizottsági forrásunk szerint a státusztörvény nem tekinthető e feltételek egyikének teljesítéseként sem. Vagyis maga a státusztörvény nem viszi előre sem a tanárbéremelésre szánt EU-s források megnyitásának ügyét, sem az egyéb feltételek teljesítésének folyamatát sem.

Mindezek alapján azt mondhatjuk a helyzetről:

1. ha a Bizottság rábólint a magyar igazságügyi reformra, akkor

2. láttamozhatja a kormány oktatási szakpolitikai stratégiáját, valamint

3. megvizsgálja, hogy a státusztörvény összeegyeztethető-e az EFOP+-vállalásokkal, különös tekintettel arra, hogy a törvény a legnagyobb szakszervezettekkel érdemi tárgyalás eredményeként jött-e létre.

Mindeközben az első pont teljesülése után elvileg már érkezhetnek a programból kifizetések. Az is hozzátartozik mindehhez, hogy a vonatkozó EFOP-vállalások nem teljesítése nem szükségszerűen vonja maga után a teljes összeg megvonását. Így például ha nem teljesül a 140 ezer tanár bérének emelkedése, hanem csak 70 ezeré, akkor az ezen a címen lehívott összegeket nem befagyasztják, hanem felezik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.