2023. szeptember 1., péntek

ORBÁN-TÖRVÉNYEK A GIMNÁZIUM FALÁN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.09.01.


Ugyan sejtettük, de nem gondoltuk volna, hogy eljön ez az idő is. Lamentálhatnánk itt Rákosi-, vagy Horthy-korról, sötét fasizmusról vagy elrettentő kommunizmusról, de azt kell látnunk, hogy a NER-ben mindkettő jelen van egymásba gabalyodva, megspékelve műkeresztény feudalizmussal, amit ma már bízvást nevezhetünk Orbánizmusnak is. Mert az. Azt is látjuk, hogy ennek kivirágzásához nem elég a névadó tébolyodott gondolatisága, narcisztikus hatalomvágya, mert ha nem volna hozzá rajongó fogadókészség, nem telepedhetne a nyakunkra, pedig azt látjuk. Szügyig vagyunk benne, s egyre csak merülünk.

Újabb, az eddigieknél mélyebb és sötétebb stációját tapasztalhattuk meg ennek a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítás utáni avatásán, ahol huszonkét milliárdot áldoztak az „orbán viktor álávju” életérzés kifejezésére és megörökítésére. A szerencsétlen diákok a frissen átadott átnevelőtábor falán nemzeti keretben olvashatják a falra applikálva „Magyarország hét törvényét”, amelyeket Orbán Viktor hagymázolt a három év előtti augusztus 20-i beszédében, de ebben a formában olyan lett, mintha Mózes hozta volna le a hegyről a kőtáblákat, amelyek tartalma alapján aztán és azután élni muszáj...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.